Hamvas Endre félelmei

Hamvas püspök Mindszenty bíboros letartóztatásától 1970-ig a Magyar Katolikus Egyház egyik vezetője, több alkalommal a püspöki kar elnöke is volt. Sorsa, magatartása jól tükrözi azt az ismert felfogást, mely szerint többet használok az egyháznak, ha látszatra együttműködöm a hatalommal. Nyilvánvaló volt, hogy félelemből, szándékos megfélemlítések hatására tesz lépéseket, de a hatalom azt is tudta, hogy a rendszert nem őszintén támogatja. Egy időben az állambiztonsági szolgálat részéről felmerült ugyan beszervezésének megkísérlése, de erre nem került sor.


A METEM kiadványa az államvédelmi, állambiztonsági iratok részleteit tartalmazza időrendi sorrendben. A kötet szerzője, Bálint László nyugalmazott kémelhárító tiszt nem történész, de a titkosszolgálati operatív ügyekben kellő jártassággal rendelkezik.

Így, ha e munka – válogatás lévén – tudományos értékét tekintve nem is teljes, mégis jól tükrözi Hamvas püspök félelmeit, reményeit, keserű tapasztalatait a diktatúra éveiben. A kötet értékét növelné, ha a benne szereplő személyek adatait pontosabban tartalmazná.

(Bálint László: Hamvas püspök és az ÁVH. METEM, Budapest, 2014)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .