Melyik nap szökik?

Szökőévben születtem, március 2-án kora délután, vagyis csupán másfél napon múlt, hogy nem szökőnapon – legalábbis hosszú éveken át így tudtam, mert szüleim és általában a felnőttek ezt mondták. A köztudatban csakugyan az él, hogy a négyévente tartott szökőnap február 29-e. Ez azonban téves állítás, a szökőnap ugyanis február 24-e.

A lengyel példa

A téma többnyire az utcán hever, olykor viszont a szelek szárnyán érkezik s az égből pottyan. Mint például az a február 10-én kelt hírügynökségi jelentés, miszerint a lengyel légitársaság, a LOT – brüsszeli uniós felszólításnak eleget téve, a szent tehénként emlegetett világnézeti semlegesség nevében – március elsejétől megtiltja a légiutas-kísérőknek, hogy bármilyen vallási jelképet viseljenek. Vagyis: a lengyel stewardessek többé nem hordhatnak keresztet a nyakukban.

Újabb vallási közösségek állami elismeréséről

A magyar országgyűlés tavaszi ülésszakán a napokban várhatóan újabb tizenhét vallási közösséget ismer el egyházként, melyekhez mind nagy világvallások magyarországi követői tartoznak. Metodisták, pünkösdisták, adventisták, nazarénusok, az Üdvhadsereg tagjai, mormonok, az Erdélyi Gyülekezet, Jehova Tanúi, anglikánok, kopt ortodoxok, az iszlám közösség, krisnások és buddhisták közösségei.

Van még jó hírünk

Takarítóműholdak

Az űrkorszak kezdete, az első műhold, a Szputnyik–1 fellövése óta most először született komoly terv a Föld körül keringő űrszemét eltávolítására. Igaz, már korábban is ismertté váltak különböző ötletek e probléma megoldására – az elektromos kerítéssel körbevett űrbéli szemétteleptől a megsemmisítő lézerágyúig –, ám azok csak elméletek maradtak.

Hamvazószerda – szeretettel és jótettel

Még ha nem akarjuk, akkor is sok minden kiderül rólunk hamvazószerdán. Gyerekként sokszor vizslattam miséről hazafelé menet, hogy kinek van hamu a homlokán, vagy hogy a menzán megette-e a társam aznap a főzelékhez a húst. Ez nem a másikra való keresztényi odafigyelés volt tőlem, inkább önmagam megnyugtatására szolgált, hogy lám-lám én megtettem, amit az egyház kért ezen a napon. No meg ilyen jelekből az is kiderült egy-egy csupán látásból ismert emberről, hogy bizony ő is katolikus.

A házasság: ajándék

Könyvajánló

 

Szüleim negyvenkilenc évvel ezelőtt kötöttek házasságot. 1962 októberében, a polgári esküvő után egy nappal a templomi félhomályban Isten szent színe előtt is örök hűséget esküdtek egymásnak. Nem telt csinnadrattára, sem uszályos menyasszonyi ruhára, de édesanyámról el sem tudnám képzelni, hogy olyat óhajtott volna.

Sérülékeny kapcsolatban

Könyvbemutató

 A feltétel nélküli szeretet ritka kincs és igen nagy adomány. Jólesik elfogadni, de adni sokkal, de sokkal nehezebb s emberpróbáló feladat… Azóta gondolkozom ezen mind gyakrabban, hogy feleség és anya lettem.

A szenvedés múlandó

Könyvbemutató

Amikor nagyanyám kilencvenöt évesen meghalt, csalódott voltam és szomorú, holott tudtam, éreztem, hosszú, ám küzdelmes élete után jó helyre került; oda, ahol vártak rá. Eszembe jutott, hogy mindössze harmincnégy éves volt, amikor özvegy maradt három kisleánnyal. Hogyan tudott akkor talpon maradni?

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.