„Mit kell tennünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk” – kérdezzük Jézus eucharisztikus beszédének hallgatóival. A választ ismerjük: „Istennek tetsző cselekedet az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.”
Kétségtelen, hogy sokan csak azért fordulnak a keleti vallások felé, mert elvesztették a saját hagyományukkal való kapcsolatot, vagy egyszerűen azért, mert ez most a divat. De több katolikus gondolkodó, akik hosszú évekig a Távol-Keleten éltek – mint Anthony de Mello vagy Willigis Jäger –, úgy építették be a keleti vallási nézetek bizonyos részeit gondolkodásukba, hogy közben katolikus hitüket is megtartották. Erre a területre fokozottan igaz, hogy semmi sem lezárt – hivatalos részről de Mello és Jäger nézetei is komoly bírálatot kaptak –, még minden csak kísérleti fázisban van. Bede Griffiths – aki C. S. Lewis tanítványa volt – Kelet és Nyugat házassága című könyve is ilyen próbálkozásnak tekinthető.
A nagy vallási hagyományok – különösen a kereszténység – éles határvonalat húznak a vallás és a mágia között. Ami vallás, az pozitív erőforrás, isteni közelség és távlat. Ami mágia, az gyanús, lehúzó és kiszolgáltatottá tesz. A felvilágosodás alapállása egybefonta a vallás- és mágiaellenességet, mondván: az ész világosságánál nem állhatnak meg ezek a sötét erők. A vallásról, mágiáról és értelemről való gondolkodás e tisztának látszó kategóriái azonban csak a felszínes megközelítés és hatalomittas érdekek tükrében ilyen egyértelműek, az elemzések és a valósággal való érdemi találkozások árnyaltabb képet mutatnak.
Helen Alford domonkos nővér, a római székhelyű Pápai Szent Tamás Egyetem (Angelicum) társadalomtudományi karának dékánja a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán futó Keresztény társadalmi elvek a gazdaságban (KETEG) program meghívására április 19. és 21. között Budapesten járt. Az erkölcsös gazdálkodás és a közösségi vállalkozások szakértőjét a katolikus egyház társadalmi tanításáról kérdeztük.
A téma általában az utcán hever, de ha egy kis környezetváltozásra szottyan kedve, más helyszíneken is felbukkan. Húsvétkedden például egy metrókocsiban találtam rá, az ajtó közelében álldogálva. Egy előttem ülő fiatal nő valamelyik csuda divatos életmódmagazint lapozgatta. A harmadik oldalon kövéren szedett főcím harsogta:
Valódi Örömhír a kilók ellen: végre kapható káposztaleves gélkapszulában!
A közelmúltban elhunyt Kopp Mária életéért hálaadó szentmisére – olvashattuk múlt heti lapszámunkban – hozzátartozói várják a családokat, és azt kérik, a gyermekek vigyenek magukkal egy-egy csengőt. Többekben felmerülhetett a kérdés: miért lesz szükség csengőre, ráadásul sok csengőre?
A katolikus, a református és az evangélikus egyházi vezetők állásfoglalása a tiszaeszlári vérvád parlamenti emlegetése ellen:
Egyházi vezetői szolgálatunk kötelez minket, hogy szót emeljünk a gyűlöletkeltés ellen. Így utasítjuk el, hogy nemrégiben a Parlament falai között egy képviselői felszólalásban felidéződött a szégyenletes tiszaeszlári vérvád, amelynek felemlegetése egyedül az indulatkeltés eszköze lehet.
Schmitt Pál lemondása után Orbán Viktor kormányfő Áder János személyében megnevezte új köztársaságielnök-jelöltjét. Az ellenzék azonnal tiltakozni kezdett, mondván: pártkatonát jelölt a miniszterelnök. Török Gábor politikai elemzőt kértük, mondja el, valóban problémát jelent- e, ha politikus kerül az államfői székbe.
– Nem szerencsés, ha a köztársasági elnököt pártpolitikai célok vezetik, hiszen ő az alkotmány, az alaptörvény szerint a nemzeti egység kifejezője. Tehát rosszul tölti be a feladatát, akit nem a nemzeti érdekek vezetnek. A kérdést szerintem inkább úgy érdemes feltenni, hogy az elnököt vajon megakadályozza-e feladatában, ha korábban pártpolitikusként tevékenykedett.