Örömhírek és kapszulák



Nem, ez nem vicc, ez a valóság. Harminc évvel ezelőtt még képtelen tréfának számított, például a Mézga család című rajzfilmben: a harmadik évezredben élő rokon, az újmagyarul beszélő Köbüki egy csészealjról bekap három tablettát – és ezt háromfogásos ebédnek nevezi. A most piacra dobott gélkapszula „káposztaleves” mögött persze nem egy rajzfilm kedves mesevilága húzódik, hanem a már-már vallássá dagasztott egészségkultusz, amelynek egyik főparancsolata így szól: Fogyni kell!

Az egészségvallásnak számos iparága létezik, a wellnesstől a biotáplálkozáson át az ilyen-olyan testedzésekig. A fogyasztószerek üzletágát hatalmas pénzek működtetik. Szervezett csoportok hozzák be Magyarországra azokat a csodapirulákat, amelyek forgalmazása nálunk nem engedélyezett, ugyanis seregnyi káros mellékhatásuk van. Szakértők szerint egy rendszeres fogyasztó napi adagja kétezer forintba kerül, vagyis havonta hatvanezerbe. Ma már nemcsak a kábítószereknek vannak csempészeik és terjesztőik, de a különféle karcsúsító és étvágycsökkentő kapszuláknak is. A rendőrség szerint már fogyasztószer-maffia is létezik, amely nemcsak terjeszti a tiltott kapszulákat, de hamisítja is.

Az életmódmagazin idézett főcímében különösen figyelemreméltó, hogy az Örömhír nagy kezdőbetűvel szerepel – mintha az újság szerkesztői a kereszténység örömhírével vetélkednének. (Lehet, szerintük már le is pipálták…) Egy szó, mint száz: egyeseknek húsvétkor az az Örömhír, hogy gélkapszulában nyeldekelhetik a műanyag káposztalevest, másoknak viszont az, hogy Isten Fia megváltott minket az örök életre. Tessék választani…

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .