A huszonnyolcadik EU-tag

Bár Zágráb főterén az 1848–49-es szabadságharcunk idején ellenünk támadt Jellasics gróf, horvát bán lovas szobra magasodik, a nyolcszáz évig tartó függő helyzet ellenére (vagy talán éppen azért is?) jó barátságban él a magyar és horvát nép. A Szent László által 1091-ben elfoglalt Horvátország jelentős autonómiával rendelkezett.

Elfogadták a törvénymódosítást

Egyháznak nevezhető minden vallási közösség

Újból elfogadta július 5-én a parlament az egyházügyi törvény módosítását. A javaslat újratárgyalására azért volt szükség, mert Áder János köztársasági elnök visszaküldte a jogszabályt az országgyűlésnek egy jogbizonytalanságot okozó változtatás miatt. Az államfő kifogásának figyelembevételével átírt törvényt pénteken kétszázötvenöt igen szavazattal, ötvenhét nem ellenében hagyta jóvá az országgyűlés.

Élet a rozoga váz alatt

Miért indul el az ember újra és újra zarándokútra?

Olyan vidékre is, ahol már járt – talán nem is egy alkalommal. A társaság vonzza, akikkel júniusban már évek óta felkerekedik, magyar és ferences nyomokon haladva valamerre? „Hivatalosan” egykori ferences diákok útjai ezek; annyiban igen, hogy Olivér, a közép-dunántúli öregdiák- egyesület elnöke szervezi az utazásokat, nagy gonddal, jó okossággal, Viktor atya az állandó lelkivezetőnk, Nándor, a geológusból „kitekintő” történész adja a históriai eligazítást – Viktor atyával együtt, aki Erdélyből doktorált, s a gimnáziumi tanárság mellett a szerzetesi hittudományi főiskolán tanít egyháztörténetet. Vannak velünk – taps és némi mosolyogtató élcelődés kíséri bemutatásukat – piarista diákok is. Szóval együtt indulnak a kevés szóból is egymást értők; a valami többet-mást is keresők-értők. De ez már nem a külső szó tája…

Most kell megerősödni a hitben

Beszélgetés Burbela Gergely verbita tartományfőnökkel

Az Isteni Ige Társasága, azaz a verbita rend magyar tartományának új elöljárója Burbela Gergely, aki május 1-jétől tölti be ezt a tisztséget. Lengyelországból 2000-ben érkezett hazánkba, de missziós szolgálatának története nem az ezredfordulón kezdődött…

– Tartományfőnöki kinevezésem a rendi testvérek és a generális atya bizalmáról tanúskodik. Nagy megtiszteltetés és nagy kihívás. Persze számos kihívással kellett már szembenéznem. Az első a döntés volt. Fiatalként sok mindenre vágytam, újságíró, színész vagy orvos akartam lenni – mindenesetre valami olyannal szerettem volna foglalkozni, hogy közben emberekkel legyek kapcsolatban.

Aki szavakat tisztított

Görömbei András halálára

Életének hatvankilencedik esztendejében elhunyt Görömbei András, József Attila- és Kossuth- díjas irodalomtörténész, tanszékvezető egyetemi tanár és akadémikus. A Debreceni Egyetem professor emeritusát hosszan tartó, súlyos betegség után július 1-jén érte a halál.

1945-ben született Polgáron. Középiskolai tanulmányait a Győri Bencés Gimnáziumban végezte. Magyar szakos tanári diplomát 1968-ban szerzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Egyetemi doktori értekezését 1970-ben védte meg. Hét évvel később kandidátusnak nevezték ki.

Égi levelezések

Könyvespolcra

Írásba foglalt vágyak és imák. Ez olvasható a címlapon, egy különös kommunikáció jelzéseként. A fiatal néprajzkutató: Frauhammer Krisztina magyar kegyhelyek vendégkönyveinek összehasonlító elemzését végezte el. Ha valaki fellapozza a színes fotókkal illusztrált kötetet, beleolvas a fejezetekbe, csodálkozva kérdezheti: eddig erről nem tudtam? Számos zarándokhelyen megfordultam, magam is írtam egy-egy meglehetősen viseltes füzetbe vagy akár alkalmi cédulára köszönetet Isten Anyjának, de arra sosem gondoltam, hogy az efféle hálakifejezések, kérések, köszönetek, nemegyszer panaszok mit jelentenek egy olyan világban, ahol a kommunikálás már egészen más, mint valaha, főleg, mióta az internet is létezik.

Örökös búcsúzás az élet

Ugrin Gábor távolodó közelsége

Legyél engedelmes a zenének… Valamiként így mondta, amikor két esztendeje találkoztunk egy kóruskoncert után. Utoljára. Magas homlokát, arcát a szemüvege Schubertre emlékeztetőn profilírozta. Szemének mosolygó fénye annak a benső embernek volt a jele, aki nyolc évtizeddel a testében is az örök ifjúság halhatatlan örömét, a barátságot hordozta aranyként. A zene kincseként, amelynek mindvégig engedelmes volt. Tehát alázatos, mert tudta, kitől, honnan való a dallam, és mit ad az életnek.

Az ártatlanok szenvedése

Katolikusok és zsidók együtt emlékeztek

Auschwitz után Budapesten mutatták be Kiko Argüello spanyol szerző és festőművész, a Neokatekumenális Út lelkiségi mozgalom alapítójának és vezetőjének szimfóniáját, amelynek címe: Az ártatlanok szenvedése. A nemzetközi keresztény közösség tagjaiból álló száztíz fős zenekar és kilencventagú kórus – Pau Jorquera vezényletével – június 27-én, a budapesti Operaházban adta elő a művet. A koncert magyar katolikus és zsidó közösségek összefogásával valósult meg.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.