Égi levelezések

A kommunikációnak egészen új fogalma jelentkezik tehát a könyvlapokon, amelyről eddig nálunk szó sem esett. A szerző egy német kutatót idéz, aki 1950-ben írt dolgozatot kápolnák falainak feliratairól: „A népi feliratszövegek a jelentéktelen és érdeklődésre számot nem tartó megnyilvánulásai a népléleknek. Ezért ezeket alig veszik komolyan, és a gyűjtők szinte nem is figyelnek rájuk. Holott a szív megnyilatkozásairól szólnak, melyeket nagyon ritkán mondanak ki ilyen közvetlenül és őszintén.”

Frauhammer Krisztina gyermekkorától él abban a spirituális közösségben, amely érzi, tudja, hogy a hit legszemélyesebb tartalma az a bizalom, mely a hívőt a Gondviselőhöz köti. Ez a bensőség sokakban él, s talán nem gondolnak rá, mit jelent szürke hétköznapokon az az emlékezet, amely „az Úr jelenlétének kegyelme” (nemegyszer apostoli életünkben); a „múlt emlékezete”, nem csúfos teherként, hanem őszinteségünk lelkiismereti fényének megélt élményeként. Mindez kiderül a könyv olvasásakor, az egészen lapidáris vendégkönyvbejegyzésekből is, amelyeknek nincs elegáns stílusuk, precíz helyesírásuk – szóval alig kifejezhető lelkiségi tartalmuk van.


A felkészült kutató könyvével új fejezetet nyitott az itthoni lelkiség- és kommunikációtörténetben, s nem csupán a saját tudományában. Térben-időben elhelyezett „témája” arról tanúskodik, hogy kora századoktól egészen napjainkig él a benső közlés ilyen igénye, s amint írja: „A különleges közbenjáró személybe vetett bizalom, és az ebből a hitből fakadó kérő imák írásának a gyakorlata nem csak a különféle felekezetek által használt transzcendens létezők kultuszában jelenik meg.” És itt következik az a megállapítása, amely korunk elidegenedésében egyéni és társadalom-lélektani értékű, annak bizonyítása, hogy az ember (hívő vagy nem hívő) „jelenlét és távollét egysége”; ezt igazolja nyugtalansága, szelleme, s mindig több létre vágyik, még ha időnként távol kerül is önmagától. Olvassuk csak a szerző szavait: „Az elmúlt években több olyan tanulmány is napvilágot látott, melyekben a kortárs populáris kultúrához tartozó valamely sztár vagy közéleti személyiség sírhelye, illetve emlékműve körül alakultak ki sajátságos zarándoklatok. Emlékhelyeik performatív erővel feltöltött szakrális helyekké váltak, ahol az odalátogató egy többé-kevésbé független, további értelmező rendszerhez nem kapcsolódó kultuszba – az ikonná vált sztár kultuszába – kapcsolódhat be. Itt olyan spirituális inspirációkban részesülhet, melyek forrásai lehetnek a hétköznapin túlmutató metafizikus élményeknek is. Sokan ezek reményében keresik fel e helyeket…” Nos, a történetiség, az „egyetemes antropológiai jelleg” kegyhely és templomi vendégkönyvek tükrében azt igazolja, hogy a „ma embere éppúgy vágyik a csodára, a megmagyarázhatatlan megmagyarázására, mint elődeink”. A hívő „a hétköznapok kihívásaira és kérdéseire” keresi a válaszokat, „lehetőséget kap, hogy legalább a kegyhelyen időzés alatt kilépjen megszokott mindennapjaiból, kiöntse szívének legbensőbb érzelmeit. (…) Akik ide eljönnek, többségükben rendelkeznek valamilyen szintű tudással (…) a vallásgyakorlati formákról.”

A fiatal néprajzkutató szinte mindenre figyelő látása (amely a könyv fejezeteiből kiderül) kiemeli korunk turizmusát, amely nem kerüli el a búcsújáró helyeket, nevezetes templomokat sem. Megjegyzése: „A turizmus búcsújárásokba is begyűrűző jelenléte (…) egyre több olyan embert is elvezet ide, akik csak részben vagy egyáltalán nincsenek ennek a tudásnak a birtokában. A vendégkönyvek esetében megtapasztalhatják, hogy nincs szükség bonyolult cselekvésekre, bizonyos hétköznapi cselekvésmintákat (levél-, üzenet-, e-mail, SMS-írás, vendégkönyvi bejegyzések) követve ők is részesei lehetnek ezeknek a gyakorlatoknak. A templomi beírókönyvek sikertörténetének ez a fő oka, mondja Gerhard Schmied: »(…) a beírás nem igényel komolyabb erőfeszítéseket. Többnyire néhány pillanat alatt dől el, hogy valaki beleír-e egy ilyen könyvbe vagy sem. Végtelenül széles a spektruma azoknak a kifejezési lehetőségeknek is, amellyel ezt is megteheti, ezekből mindenki saját egyéni vallásosságának intenzitása alapján választhat. Így azok is részesévé válhatnak e vallásgyakorlatnak, akik nem mozognak annyira otthonosan a vallásos nyelvezetben. «”

Európában már ismert a kutató könyvében bemutatott szakrális kommunikációs jelenség. A szerző a modern szövegtan és kommunikációelmélet eszközeivel élve lélektani érzékenységgel, magas szinten végzi elemzéseit, itthoni kegyhelyeket bejárva.

Arra, hogy a vendégkönyvek bejegyzései mi mindenre hívhatják fel a figyelmet, csak egyetlen példa álljon itt, amely családi konfliktusok drámai hátterére utal – névtelenül: „Édes szűz anya szidd meg a szüleimet.” Olyan könyvet vehetünk a kezünkbe, amely a misszionálásban sem érdektelen…

(Frauhammer Krisztina: Írásba foglalt vágyak és imák. Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, Szeged, 2012. A kötet az Új Ember könyvesboltjában is megvásárolható.)