Bostonban, New Yorkban, Chicagóban, Betlehemben és Jeruzsálemben is elhangzott már a darab, s néhány napja Auschwitzban mintegy tizenkétezer ember hallgatta. „Szűz Mária szenvedéséről szól a mű, s minden ártatlan áldozatról” – mondta a zeneszerző. Kiko Argüello arról beszélt, hogy Auschwitz után is lehet hinni Istenben, mutatja ezt annak az őrnek a példája, aki levetette a ruháit, s – szeretetből – bement az emberekkel a gázkamrába.
Erdő Péter bíboros köszöntőjében hangsúlyozta: emlékezés ez a koncert a holokauszt hetvenedik évfordulójára és a II. vatikáni zsinat Nostra aetate kezdetű nyilatkozatára, mely a katolikusoknak a nem keresztényekhez, közöttük a zsidókhoz fűződő viszonyáról fogalmaz meg máig érvényes tanítást. A mű egyúttal tisztelgés is az áldozatok előtt.
Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója szerint a szimfónia vallomás az életről. A hitről szól, és reményt ad a jobb holnapra. Radnóti Zoltán rabbi kiemelte: a műnek lényeges szerepe van abban, hogy zsidók és katolikusok megpróbálják megérteni egymást, merthogy ez a feladatuk. „A kényszeredett bocsánatkérésnél és annak udvarias, de semmitmondó elfogadásánál sokkal fontosabb az elmúlt évtizedekben megkezdődött párbeszéd folytatása” – fejtette ki. Angel Kreiman Brill, korábbi chilei főrabbi, a Nemzetközi Zsidó és Keresztény Tanács latin-amerikai vezetője pedig elmondta: egy az Istenünk, aki azt akarja, hogy még ha különbség van is a gyermekei között, össze tudjanak találkozni.
A köszöntőket olvasmány és evangélium követte, ezután került sor az előadásra. A három tételből álló szimfónia első tétele a Getszemáni-kertbe kísér, a második tétel a fiát sirató Szűz Máriát mutatja be, a harmadik pedig bocsánatkérés (hisz Krisztus is ezért kiált fel a kereszten). A darabot követően fohászok hangzottak el: II. János Pál pápa imája és a Kél málé ráchámim, végül pedig a közönség felállva énekelte a Sömá Jiszráél kezdetű imát.
Fotó: Kissimon István
