Közelkép

Könyvespolcra

Katowicében élő, idősebb lengyel író barátom egy alkalommal azt mondta: „Amióta Márai Sándor legfontosabb művét, a Naplót olvasom, a feleségem szerint jobb ember lettem.” Csakugyan vannak az életünkben olyan könyvek (lényegében minden valódi szépirodalmi műnek „hivatalból” ilyennek kellene lennie), amelyek a jobbik énünket ébresztgetik–szólongatják, amelyek olvasásakor úgy érezzük: különb, tisztább, emberhez méltóbb teremtmények vagyunk – vagy legalábbis megfogadjuk, hogy próbálunk azzá válni. E talán túlságosan lelkesültnek tűnhető (pedig csak őszinte) sorok Barsi Balázs legújabb könyvét is jellemzik.

A hit útja

A hívőket gyakran éri az a vád, hogy csak tartják a markukat az ég felé. Hiszen Isten jó. Ajándékba adja az örök életet, s csak azt kéri, hogy fogadjuk el tőle. Megígérte, hogy gondviselőnk lesz, hogy minden kérésünkkel és kérdésünkkel hozzá fordulhatunk, mint jóságos és mindenható édesapánkhoz. Imádkozunk mindennapi kenyerünkért, kérhetünk egészséget, megfelelő házastársat, jobb munkahelyet, megoldást egy családi konfliktusban vagy segítséget egy nehéz vizsga előtt.

Teremtésvédelem

Közel öt éve, 2008 novemberében jelent meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele a teremtett világ védelméről. Ezt követően az Országos Lelkipásztori Intézetben megalakult egy csoport azzal a céllal, hogy minél több emberhez eljusson a körlevél üzenete. Ez a csoport indította el a www.teremtesvedelem.hu honlapot, ahol a körlevél és számos más egyházi dokumentum is megtalálható. Szintén ez a csoport kezdeményezte a Naphimnusz Egyesület megalakulását is.

Mozaikkövek az erkölcstanhoz

Az erkölcsi nevelés célja nem az, hogy pusztán erkölcsössé tegyen, azaz szabályokat tartsunk be, elvárásoknak feleljünk meg. Az igazi cél: a boldogság. Az ember boldogságra törekvése és erkölcsi élete nem szakadhat ketté, mintha ezek két külön világ volnának, mintha életünk fő iránya a boldogságra törekvés lenne, s mellette csupán amolyan „lapszéli illusztráció, ciráda” volna, hogy erkölcsösek is vagyunk-e.

Világiak közössége Loyolai Szent Ignác nyomdokain

Nemrég kettős jubileumot ült a Keresztény Élet Közössége (KÉK). Az eseményről Ercsey Zsófia szervezőt, elnökségi tagot kérdeztük.

– Hogyan mutatkozott be a Keresztény Élet Közössége szeptember 15- én, a Párbeszéd Házában? Melyek a legfontosabb tudnivalók, amelyeket el akarnak mondani magukkal kapcsolatban azoknak, akik még nem hallottak erről a mozgalomról?

– A rendhez kötődő első világi közösséget 1563-ban, négyszázötven éve egyetemistákból verbuválta Jean Leunis belga jezsuita. Ezt és a huszonöt éves magyar jubileumot ünnepeltük 15-én. A Szent Ignác-i lelkiségű világi közösségeket Mária Kongregációknak hívták. A mozgalom egykori elterjedtségére jellemző adat, hogy 1773-ig kétezer-ötszáz kongregáció alakult világszerte. Ám a jezsuita rend a betiltása után, amikor püspöki felügyelet alá került, felhígult, az ignáci lelkigyakorlatokból merítő közösségi élet pedig csorbát szenvedett. Máriás tömegmozgalom lett belőle, amelynek 1948-ban nyolcvanezer (!) csoportja létezett. Fontos fordulópont volt, amikor ugyanebben az évben XII. Piusz pápa Bis saeculari kezdetű konstitúciójában az eredeti gyökerekhez való visszatérésre szólított fel. A következő két évtized az újjászerveződés jegyében telt. 1967-ben mai nevén, a Keresztény Élet Közösségeként alakult újjá a mozgalom, és megfogalmazta saját „alkotmányát”, az Általános alapelveket.

Beszélgetés Boldizsár Ildikóval

A mese műfaja ma reneszánszát éli. Sorra alakulnak a különböző meseterápiás csoportok, önkéntesek járják mesékkel a kórházakat, és a könyvesboltok kínálatában is egyre több meseelemző munkát találunk. E jelenséget sokan mégis csupán egy újabb önismereti divatnak tartják, még többen egyszerűen csak legyintenek rá, mondván: ki hisz ma a mesékben? A magyar népmese napját szeptember 30-án ünnepeljük. Ebből az alkalomból Boldizsár Ildikó meseterapeutával, számos könyv írójával beszélgettünk. Együtt eredtünk nyomába a fenti kérdéseknek, és indultunk útnak oda, ahol a madár se jár, vagyis a mesék gyönyörű, mindent tudó és gyógyító birodalmába. Tartsanak velünk!

– Hangosak még azok a vélemények, amelyek szerint felnőttként mesével foglalkozni inkább kedves hóbort, mint bölcs tevékenység?

– Sok tévképzet él ma is. Az emberek azt gondolják, hogy a mesék csupán gyerekeknek szóló történetek, nincs közük a valósághoz, és bennük minden csak szép és jó. Ám tudjuk, hogy a XIX. század végéig elsősorban a felnőtt közönség hallgatta a meséket. Aki pedig figyelmesen olvassa őket, rádöbbenhet, hogy a mesehősnek is mindenért meg kell dolgoznia. Semmi sem magától szép és jó a mesékben sem. A történetek végén lévő beteljesüléshez hosszú és viszontagságos út vezet.

Szegények és gazdagok a Bibliában

Ha valaki rendszeresen olvassa a Szentírást, akkor tudja, hogy számtalan olyan rész található benne, melynek értelmezése csak némi utánajárást követően lehetséges. Ilyen például a „boldogok a lelki szegények” kifejezés vagy éppen Ananiás és Szafira története. A Máté evangéliumában található részt Pecsuk Ottó, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára, az Apostolok cselekedeteiben olvasható szakaszt pedig Thorday Attila, a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola tanára világítja meg az Új Ember olvasói számára.

– Az ősegyházra sokan úgy tekintenek, mint egy ideális közösségre. Valóban példaértékű ez a magatartás?

THORDAY ATTILA: – Tiszteletre méltó minden olyan emberi viselkedés, amely a felismert igazságot komolyan veszi, és azt tettekre váltja. Különösen példaszerű az apostoli egyház gyakorlata, amennyiben anyagi javaikat testvéri módon megosztották egymás között. Felismerték, hogy a mennyei Atyának szeretett gyermekei lettek Krisztusban, s ezért nem lehet a testvérek között nélkülöző. Ha az anyagi javakat a hívő közös használatba adja, akkor önmagát e javak gondos kezelőjének tekinti. Ahelyett, hogy kizárólagos jogot tartana fenn magának, ingyenesen hittestvérei rendelkezésére bocsátja azokat. Ezáltal is tanúságot tesz arról, hogy Isten népében Isten uralma van jelen.

Szegények és gazdagok a Bibliában

Ha valaki rendszeresen olvassa a Szentírást, akkor tudja, hogy számtalan olyan rész található benne, melynek értelmezése csak némi utánajárást követően lehetséges. Ilyen például a „boldogok a lelki szegények” kifejezés vagy éppen Ananiás és Szafira története. A Máté evangéliumában található részt Pecsuk Ottó, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára, az Apostolok cselekedeteiben olvasható szakaszt pedig Thorday Attila, a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola tanára világítja meg az Új Ember olvasói számára.

– Hogyan szokták érteni a „boldogok a lelki szegények” kifejezést?

PECSUK OTTÓ: – Tapasztalataim szerint a legtöbben vagy semmit nem tudnak kezdeni vele, vagy esetleg viccelődve emlegetik a rossz megoldást, megoldásokat. De amikor a jó válasz felől érdeklődünk, akkor tanácstalanul megvonják a vállukat. A leggyakoribb félreértés, hogy a „lelki szegények” vagy „lélekben szegények” az értelmi fogyatékosokra vagy a buta emberekre vonatkozik, esetleg azokra, akiket „egyszerű” embereknek neveznek, akik az élet bonyolultságából és a nagy kérdésekből semmit sem értenek. De nyilván erről szó sincs ebben a jézusi mondásban.