A vagyon kísértése

Ha szigorúan csak az evangéliumok szövegét tanulmányozzuk, akkor milyen kép bontakozik ki előttünk a vagyonról? Hogyan tekintett Jézus az üdvösség szempontjából a gazdagságra?

– Jézus soha nem a pénzre összpontosított, hanem az előtte álló emberre. Gondoljunk például Zakeusra, akinek azáltal akart a szívébe belépni, hogy meghívatta magát vele. Ő minden egyes embert kezdettől fogva keres, így amikor észrevette, hogy az bátortalanul kíváncsiskodik utána, barátságával jutalmazta meg. Zakeus pedig olyan elfogadottságot érzett, amely megváltoztatta az életét. Biztonságát ezután nem a kuporgatott vagyonában leli, hanem Jézus barátságában. Maga osztja szét vagyonának nagy részét. Bár ellenpéldának tűnik a „gazdag ifjú története”, de a lényeg itt is abban áll, hogy Jézus szabaddá akarja tenni az embert. Megkedveli a hozzá fordulót, az üdvösségét keresőt, s meg akarja ajándékozni saját életvitelével: hagyd magad mögött gazdagságodat, és úgy kövess engem. Csak kiüresedett módon tudjuk befogadni Istent a maga gazdagságában! Az anyagi javak csak eszközök, de mi hasznuk, ha gátolnak a végső és teljes emberi kibontakozásunkban!

Ananiás és Szafira történetével kapcsolatban a hallgatóban két kérdés merül fel szinte azonnal. Mi és ki okozza a vesztüket? Vagyis, mi az a tett, és miért olyan súlyos, hogy halál lesz a büntetése, illetve Péternek van-e benne szerepe, vagy csak értelmez és közvetít?

– Soha nincs következmények nélküli emberi cselekedet. Mi magunk is akkor esünk bűnbe, amikor lelkiismeretünk szavát elhallgattatva engedjük magunkat megtéveszteni azzal, hogy konkrét tettünk, szavunk vagy mulasztásunk rejtve marad. De a lebukástól való félelem mégis ott motoszkál bennünk. Péter apostolnak a hívő közösség vezetőjeként abban áll a szerepe, hogy kendőzés nélkül föltárja a valóságot. Nem Isten öl, nem Péter büntet. A kirekesztés oka a közösség ellen elkövetett bűn lesz. Ez Ákán esetével (Józs 7,16–26) állítható párhuzamba… – Az Ígéret földjének kapujában, Jerikónál Isten harc nélkül adta Izrael népe birtokába a földet, hogy még nyilvánvalóbb legyen annak ajándék jellege. Akkor és ott történt, hogy az egyik harcos, Ákán megszegte az Isten által adott szövetségi záradékot azzal, hogy a hadizsákmány Istennek fenntartott részét eltulajdonította. Józsue ugyanis isteni parancsra anatémát hirdetett, miszerint az ellenség minden javát el kell pusztítani, hogy a nép ezáltal is megtanulja az ingyenességet. Aki képes lemondani a birtoklásról ma, csak az tudja befogadni a sokkal többet holnap. Mivel Ákán megkívánta és elsajátította a honfoglaláskor talált díszes köpenyt, ezüstpénzt és aranyat, családjával együtt kivégezték. Úgy tűnik, ez az archetípus erősen jelen van a biblikus emlékezetben (vö. Zak 14,14). Pál apostol maga is nyíltan idézi a milétosziaktól való búcsúzásakor: „Nem kívántam el senki ezüstjét, aranyát vagy ruháját” (ApCsel 20,33). Ily módon is meg akarta erősíteni azt az ingyenességet, amelynek jellemeznie kell az isteni kegyelem tanúságtevőjének viselkedését.


Összefüggésbe hozható ez a bűnbeesés történetével?

– A jeruzsálemi hívek életének idillikus leírása (ApCsel 4,32–37) – úgy tűnik – a bűnbeesés előtti Édenkertet tükrözi. Érdemes felfigyelni arra, hogy mindkét elbeszélésben szerepel egy emberpár, egy férfi és egy nő, akiket Isten a maga képmására teremtett. Párhuzam mutatkozik abban is, hogy miként az ősszülők a teremtés nagyszerűségének örvendhettek, úgy az ősegyházban élő emberpár is szabadon rendelkezhet anyagi javairól. A zsidó hagyomány szerint a kígyó képében megbújó sátán hazugsággal téveszti meg az asszonyt, az Apostolok cselekedetei szerint ugyanő vezeti Ananiást a hazugságba. Továbbá mindkét történetben hangsúlyos, ahogy a férfi és a nő összejátszik a bűnben, ahogyan az is, hogy a (le)bukás következménye a közösség megszakadása, vagyis a törvényszegőket kiűzik az édenkertből, illetve a közösségből.

A mai olvasó számára milyen tanulsága van ennek a történetnek?

– Ananiás és Szafira esetét a születő egyház számára szóló figyelmeztetésként is olvashatjuk, miszerint az eredeti bűn és annak hatása még jelen van. Péter apostolnak igenis meg volt az a szerepe, hogy a megtisztulás érdekében fölfedje a közösség elleni bűnt. Az egyházi elöljáró ma is jogszerűen jár el, amikor a nyilvános bűnöst kizárja a közösségből, miként annak is megvan a maga feltétele és folyamata, hogy valaki az újszövetség népébe az Úrtól rendelt keresztség által belépjen. Érdemes a szövegben fölfedezni, hogy e kegyelmi eseményeket követően – tudniillik a halál sincsen kívül Isten üdvösséget munkáló tervén! – kétkötetes művében Lukács első alkalommal itt, az ApCsel 5,11-ben használja a hívek gyülekezetének jelölésére a görög ekklészia szót, amelyet egyháznak fordítunk. Az egyház tehát az élet-halál megkülönböztetésének helye, Krisztus körül formálódó közösség, melynek tagjai az életet választották.