Plébániai közösségeknek a természet „üzeneteiről”

A püspöki kar a körlevéllel is igyekszik elősegíteni, hogy a plébániai közösségek komolyan foglalkoznak a teremtett világ védelmével. A dokumentumban többek között a következőket olvashatjuk: „A társadalom biztonságának előtérbe kerülésével felértékelődik a helyi közösségek, így az egyházi közösségek szerepe is. Pásztorlevelünkkel támogatni és biztatni kívánunk minden egyházi – és más – közösséget, hogy közösségi életükben kapjanak az eddigieknél nagyobb szerepet a természetvédelemmel kapcsolatos kérdések…” (154.) „A jelen körlevél az általános szempontok ismertetésével ehhez a munkához ösztönzést és segítséget kíván nyújtani, amely a közösségben meglévő tudással, kreativitással és tenni akarással kiegészítve formálódhat konkrét helyi programmá. A természet gyorsuló ütemű változásaira választ kereső keresztény közösségek példát adhatnak mindenkinek a szükséges nehéz lépések megtételére, választ kínálhatnak gyorsan változó korunk radikális kihívásaira is, és egyben segíthetik a közösségi élet megújulását, amely az egész társadalom megerősödését is támogatja.” (156.)


A nemzetközi és az országos szintű programok az elmúlt évtizedekben csak mérsékelt eredményeket értek el ezen a téren, annak ellenére, hogy időközben a Föld ökológiai állapota folyamatosan romlott, és csökkent a természeti erőforrások (édesvíz, termőföld, kőolaj, földgáz…) mennyisége. A jól ismert tendenciák és a Föld egyre határozottabb „üzenetei” ellenére a kormányok döntéseikkel nem tudják rugalmasan követni a kialakult helyzetet. Az utóbbi húsz évben végzett kutatások eredményei azt mutatják, hogy a települések és a helyi közösségek jobban tudnak olvasni „a természet könyvében”, és elkezdtek alkalmazkodni a természet változásaihoz.

Az egyes településeken, illetve közösségekben bevezetett változásokban jelentős szerepük van az erős bizalmi kapcsolatoknak. A fogyasztói társadalom atomizált egyénekre épülő – és részben ezért is túl sok energiával működő – társadalmi modellje helyett az összetartozó közösségek kínálhatnak egy jobb – és a környezetet kevésbé megterhelő – alternatívát. A plébániai közösségek többségében az erős bizalmi kapcsolat eleve megvan, ezért is feltételezhető, hogy ha ezek a közösségek megismerik, mi mindent tehetnek a várható kockázatok csökkentése és a természet védelme érdekében, akkor valóban megvalósítják a szükséges változásokat. Ezeknek a céloknak az eléréséhez nyújt segítséget a Szív Lelkiségi Központ és a Naphimnusz Egyesület közös programja november végén. A programot elsősorban plébániai közösségek tagjai és vezetői számára készítettük elő. Bízunk abban, hogy sokan jelentkeznek, és közösen kereshetjük a választ a természet üzeneteire. A hétvége részletes programja megtalálható a Szív Lelkiségi Központ honlapján: www.szine.hu.

Arra biztatunk mindenkit, aki tenni szeretne a teremtett világ védelméért, és saját közösségét segíteni akarja abban, hogy alkalmazkodni tudjon a természet változásaihoz, hogy olvassa az egyház teremtésvédelemmel kapcsolatos dokumentumait, legyen nyitott, és keressen vagy alakítson olyan közösséget, ahol a felmerülő kérdéseket meg tudják beszélni.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .