Baja bárkája

A Magyar Katolikus Karitász már július óta dolgozik itt a megrongálódott házak helyreállításán. „Ezerkétszáz négyzetméternyi felületen törtük fel a betont, majd betonoztunk, kilencszáz négyzetméternyi vakolatot vertünk le, háromszáznyolcvan tonna kavicsot és negyven tonna cementet használtunk fel a munkálatok során” – mondja Vadász Bálint, a karitász katasztrófacsoportjának főkoordinátora. Túl azon, hogy az eredeti állapot visszaállítására törekszünk, mindenütt a lehető legjobb, legstrapabíróbb anyagokkal, gránittal és greslappal dolgozunk, hogy egy esetleges újabb árvizet kibírjanak. Közel ötven háznál folynak a munkák, október végére tervezzük az összes épület átadását. Hét-nyolc olyan háztulajdonos is van, aki maga is ért a kőművesmunkához. Biztosítottuk számukra az építőanyagot, s náluk csak felügyeltük a helyreállítást. A biztosítók, mivel természeti kárról van szó, nem segítettek. A többség szinte alig akarta elhinni, amikor megjelentünk, és hozzáláttunk a helyreállításhoz. Annyira természetesnek veszi mindenki, hogy mindenért fizetni kell, hogy az önzetlen segítség kihalt a világból.”


Azért vagyunk ma itt, mert a Bárka utcában – mennyire beszédes név ez! – átadnak és megáldanak két házat. „Lakjanak itt a békesség angyalai!” – hallgatjuk. Az egyik tulajdonos, miután az áldás és a polgármester köszöntője elhangzik, maga is mond néhány szót a kamerákba. Nehéz meghatódás nélkül hallgatni, mert látszik, hogy nem a szavak embere, és olyan keresetlenül, kedvesen mond köszönetet, kéri Isten áldását mindenkire, aki segített. A kerítés mögül egy szigorú tekintetű rottweiler figyeli az eseményeket. Noha a főkoordinátor szerint teljesen szelíd, a feleség azért – biztos, ami biztos – mindvégig erősen fogja a pórázát. „Az ablak közepéig, nekem nyakig ért a víz benn; néhány bútort nem tudtunk megmenteni, de a holmink többségét még idejében biztonságba helyeztük, magasra pakoltuk” – mondja. „Jöjjenek beljebb – invitál be a férje –, készültünk ezzel-azzal.” Az étkező hangulatos, élénk színűek a falak (mint megtudjuk, ez a feleség ízlését dicséri), az asztal megterítve, pogácsát, köménymagos rudat kapunk, mindkettőt a nagymama sütötte. A házigazda mindannyiunkat üdítővel, pálinkával kínál, kitesz magáért.

Körülnézünk egy olyan házban is, ahol még nagyban folynak a munkálatok. Az egyik helyiségben éppen burkolnak. A másikban, a konyhában gyümölcsöstál az asztalon, és két bögre, amelyek reggeli után maradhattak itt. Mert az összes házat úgy újították-újítják fel, hogy a lakóknak nem kellett kiköltözniük. Különös ez az egyidejűség: mintha egy hajót a nyílt tengeren, menet közben javítanának. Noé bárkája Baján. Júliusban két héten át víz alatt voltak ezek a házak. A karitász már az árvíz elleni védekezésből is kivette a részét, aztán a kárfelmérésben is részt vett. „Megismertünk mindenkit; tudtuk, kinél milyen gondok adódtak, bizalmi tőkét gyűjtöttünk magunknak” – mondja Vadász Bálint. – Sikerült mindenkit meggyőznünk, hogy jót akarunk, és értünk is a dologhoz, így akkor sem ijedtek meg a tulajdonosok, amikor »rombolni« kezdtünk. Mert már tudták, hogy azután építeni is fogunk.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..