Közelkép

Szerzetesnek lenni ugyanolyan természetes életállapot, mint házasságban élni. Civilizációs kortünet, hogy sok ember nem tud mit kezdeni a házassággal, Isten helyett magát gondolja új teremtő erőnek, aki majd megreformálja az ember természetét. A szerzetességre is azért tekintenek különlegességként, gyakran értetlenül, mert saját életállapotuk zűrzavar-sokaságában nem ismerik föl a természetes, Isten-természetű valóságot – ami után ugyanakkor vágyakoznak. A nap világít, de behunyják szemüket, s azt hajtogatják: nincs fény, nincs fény!

Galbavy Jenő atya túl jár már hatvanadik életévén, de „még korainak” tartja, hogy odaálljon a festővászon elé, bár az állványt és egyéb kellékeket már vagy tíz éve beszerezte hozzá. „Még” nem fest, nincs ideje rá. „Valószínűleg hetvenéves korom után látok majd neki, amikor más, nehezebb fizikai munkát nem tudok már vállalni.” Mostanában fafaragással foglalkozik, hatvanéves korában kezdett neki, s azóta is készíti szerzetesi közösségük bútorait. „A faragó szerszámok húsz esztendőt vártak erre” – mondja nevetve. Odébb tekintélyes súlyú, a reneszánsz kort idéző ebédlőasztal lábai faragás közben. Az asztal, amelyet körbe lehet ülni, közösségteremtő eszköz. Művészi igényességben és hitelességben nincs hiány. Jenő atya elvégezte a Képzőművészeti Főiskolán (akkoriban így nevezték) a restaurátor szakot.

Beszélgetés Tőzsér Endre piarista szerzetessel

Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, február 2-án az egyház figyelme egy rövid időre a szerzetesek felé fordul. Jövőre azonban sok minden róluk szól majd, hiszen a 2015. évet Ferenc pápa a megszentelt élet évének nyilvánította. Mit várnak ettől a szerzetesek? Többek között erről is kérdeztük Tőzsér Endre piaristát, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanárát.

– Aranyszájú Szent János mondta a következőket a sivatagi atyákról: „A szerzetesek tetteikkel bizonyítják azt, amit mi, az igaz tanítás iránti szeretettől vezéreltetve szavakban igyekszünk tanítani. Ne pusztán kinézetüket tekintsük, vagy azt, milyen nyelvet beszélnek, miközben erényes életük fölött elsiklunk; inkább vizsgáljuk meg gondosan az angyali életet, melyet élnek.” Mi mindent üzen tetteivel a mai szerzetesség korunk keresztényeinek?

– Ma is, mint minden korban, a társadalmi és az egyházi élet számos területén tevékenykedünk. Mivel Magyarországon több az apostoli feladatot ellátó, mint a monasztikus, szemlélődő közösség, ezért az emberek általában arra a szolgálatra figyelnek fel, amelyet végzünk. Jelen vagyunk az oktatás, a szociális ellátás, az egészségügy, a lelkipásztori munka területén, és még folytathatnánk a sort. De nem szabad azt gondolni, hogy egy szerzetes pusztán azért, mert szerzetes, jobban teszi a dolgát egy világi hívőnél. Lehet, hogy egy plébánián, a karitásznál dolgozó családos apuka sokkal áldozatosabban, sokkal többet és nagyobb szeretettel dolgozik. Van áldozatkész, de van lusta szerzetes is. Ebben az idézetben viszont nemcsak azt mondja Aranyszájú Szent János, hogy a szerzetesek tetteit érdemes figyelni, hanem az „erényes életüket” is. Azt hiszem, ez a döntő pont. A szerzetesek nem annyira a tetteikkel üzennek, hanem a létükkel. Számomra Isten a legfontosabb. Az ő szeretetterve. Csak akkor élhet az ember igazán megelégedett, örömteli, boldog életet, ha mindennap hallja szívében az Atya hangját: „Te vagy az én szeretett fiam.” A szerzetes Jézusban ismeri fel azt, aki az emberi létet a legtökéletesebben, a legboldogabban élte meg. Minden szerzetesnek az a legnagyobb öröme – nekem is –, hogy felfedezte: arra kapott meghívást, hogy Jézus életformáját élje. Ahogyan Jézus életének célja Isten országának szolgálata, az Atya szeretetének, irgalmának a megmutatása volt, úgy a szerzetes is egyedül Istennek akar élni, és minden embert segíteni akar abban, hogy boldog legyen. Mivel Jézus szolidaritást vállalt a legszegényebbekkel, legelesettebbekkel, legbűnösebbekkel, mi is ezt szeretnénk tenni. Minden kereszténynek szegényen és Isten szavára hallgatva, vagyis engedelmesen kell élnie. A szerzetesek abban különlegesek, hogy ők olyan, nem házas emberek, akik közösségben élik meg kereszténységüket, Jézust testvéri közösségben kívánják követni. Ez a két dolog alapvető: nem házasként és közösségben. Szokták mondani, hogy a legnehezebb „szerzet” a házasság: mi, szerzetesek azt üzenjük a házasoknak, hogy mi is vállaljuk a közösségi életet, annak örömével és keresztjével. Vállaljuk az életre szóló elköteleződést, a halálig tartó hűséget.

Könyvespolcra

Nem csak időn és téren átívelő utazásra invitál bennünket Nacsinák Gergely András A könyv és a sivatag című, a Bizantinológiai Intézeti Alapítvány által kiadott könyvében. Ha figyelmesen olvassuk, akkor egy harmadik irány is előtűnik: saját lelkünk legbelső magvát is megérinthetik ezek a jórészt a szerzetesi spiritualitásról szóló írások.

A keresztény szerzetességet a sivatagi atyáktól eredeztetjük. Már a korai századokban sokan kivonultak a pusztába, hogy ott keressék a tökéletesedés formáit. A kötet első tanulmányai az ő köreikbe vezetnek el bennünket. Róluk szokták azt mondani, hogy eszményképük a biosz angelikosz, az angyali élet elsajátítása volt. A szerző azt vizsgálja, hogy mit is jelent ez pontosan. Ennek az életformának a legfőbb jellemzője az áttetszőség volt: „nem kérni részt a földi csörtetésből és harácsolásból”. A szerzetesség és az öröm kapcsolatáról írtak különösen érdekesek lehetnek James Martinnak az Új Ember gondozásában megjelent Mennyei ­derű című könyvével összevetve. Talán árnyalják kissé a jezsuita szerzetes gondolatait.

Jelenleg a világ száznyolcvan állama tart fenn diplomáciai kapcsolatot a Szentszékkel. Tavaly február 22-én Dél-Szudán is csatlakozott ezekhez az országokhoz, és államközi kapcsolatba lépett a Vatikánnal, mégpedig az apostoli nunciatúra és a nagykövetség szintjén.

Az autókban függő rózsafüzér és a futballpályán vetett keresztek sajnos félig-meddig babonás megnyilatkozások is lehetnek. De ami a FIFA január 13-i díjkiosztó gáláján történt, az félreérthetetlen hitvallás volt.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség és a France Football magazin 2013-as aranylabda-díjkiosztó gáláján nemcsak Cristiano Ro¬naldo küzdhetett könnyeivel, amikor másodszor is elnyerte az aranylabdát. Rajta kívül nem is csupán Nadine Angerer, az Európa-bajnok női csapat kapusa, valamint szép góljáért a Puskás-díj kitüntetettje, Zlatan Ibrahimović köszönhette meg az elismerést, hanem a múlt század brazil futball-legendája, az immár hetvennégy éves Pelé, teljes nevén Edson Arantes do Nascimento, a Fekete Gyöngyszem is fogadhatta a zürichi közönség ünneplését.

Az új evangelizáció útjai

Másfél évi szervezés után, 1997 májusának közepén óriási izgalommal vártuk a Renewal Ministries nemzetközi missziós csapatának érkezését. Négy nap leforgása alatt három nagy sportcsarnokba hirdettek meg evangelizációs találkozókat. A szervezőmunka az utolsó fél évben vált rendkívül intenzívvé. Kis budapesti irodánkhoz kapcsolódva egy önkéntesekből álló gyakorlatlan csapat vitte a munka nagy részét, tartotta a kapcsolatot a miskolci és a pécsi szervezőkkel. Nem csak a hírverést, a plakátolást kellett megszervezni, nem csak a külföldiek szállását, a csarnokok kibérlését és hangosítását. A Renewal Ministries vezetői azt akarták, hogy mi, magyarok, egyenrangú félként vegyünk részt a szolgálatokban. A találkozókon kulcsfontosságú dicsőítő zenét magyar fiatalok szolgáltatták, méghozzá az általunk akkor frissen felfedezett – és Magyarországra csábított – csíki székely legény, Csiszér László vezetésével. Tolmácsokat és imaszolgálókat kellett találnunk, rendezőket kellett kiképeznünk igen sokrétű és felelősségteljes munkájukra… Hihetetlen, hogy mire képes a laikus segítők sokasága, ha valódi feladatot kap!

Mozaikkövek az erkölcstanhoz

Mindannyiunkkal megtörténik, hogy életünkben olykor ütköznek az erkölcsi kötelességek. Egyszerre több jó cselekedetet is meg kellene tennünk, olykor több különböző személlyel kapcsolatos súlyos teendők kerülnek konfliktusba, esetleg ugyanabban az időben több helyszínen kellene lennünk. Ezt a helyzetet nem csupán tudomásul vesszük teremtményi alázattal, hanem valamiképpen uralni akarjuk, hiszen felelősen kell cselekednünk, s ha különösen fontos dologról van szó, akkor olyan döntésre kell jutnunk, amellyel együtt élni és meghalni is tudunk. A tanakodó lelkiismeret számára dolgozták ki az „ordo caritatist”, a szeretet rendjének elvét. Az evangélium szellemében mindig mindenki felé szeretnénk megélni a szeretet parancsát, de a történelem végességében a szeretet lehetőségei is végesek. A szeretet nem akar hatástalan, cinikus, kaotikus lenni: rendet akar. Nem engedheti meg, hogy a kusza élethelyzetben lévő emberek improvizáljanak, tetszőleges szubjektivitással cselekedjenek, kapkodjanak vagy mindig a könnyebb utat keressék. Ezért az ordo caritatis elve sorrendbe rakja az erkölcsi kötelességeket, s ez segítséget jelent a teendők uralásában.

Tanodaprogram Bátonyterenyén

A Párbeszéd Házában nemrég megrendezett Cigánypasztorációs Műhely egyik meghívottja Berki Judit szociálpolitikus volt. A cigányság presztízsveszteségének okáról, illetve az általa vezetett bátonyterenyei tanodában zajló munkáról kérdeztük.

 – Hogyan lehet a cigányság társadalmi megbecsültségét visszaállítani?

 – Tartós munkahelyek kellenek. A leglényegesebb, hogy állandó munkája legyen valakinek, ne máról holnapra éljen, mert úgy tervezhetetlen a jövő. Vannak térségek, amelyek ebből a szempontból az átlagnál jóval elmaradottabbak. Ilyen az észak-magyarországi és dél-dunántúli régió, ahol a munkanélküliség rendkívül nagy arányban van jelen. Ezeken a területeken élnek legmagasabb százalékban romák és más hátrányos helyzetben lévő munkavállalók.