Pelé hitvallása

Pelé, aki pályafutása során 1363 mérkőzésen 1284 gólt rúgott, és háromszor nyert csapatával világbajnokságot, a múlt század második felének nagy futballistája volt. Most azért lett tiszteletbeli aranylabdás, mert amikor még játszott a Santosban vagy a brazil válogatottban, ezt a kitüntetést csak európai játékos nyerhette el. Azóta nagyot fordult a világ, hiszen ma a nagy európai csapatokban is egyre több, más földrészen született kitűnőség játszik. És nagyot fordult a világ, mert immár a latin-amerikai fekete futballista szép hitvallásán épülhetünk. Nagyot fordult a világ azért is, mert ma már sajnos nem természetes az egyszerű, őszinte szó, az Istennek mondott, többször megismételt hálaadás szava.

 

Pelé ugyanis, amikor kezében kitüntetésével a mikrofonhoz lépett, mindenekelőtt a Jóistennek köszönte meg, hogy futballista tehetséggel áldotta meg, azután szüleinek, nevelőinek, edzőinek mondott köszönetet. Szavait tudatosan hitvallásnak szánta, mert rövid, egyszerű beszédében még kétszer megismételte, hogy elsősorban Istennek köszöni meg kitüntetését.

 

Hitvallásával összhangban áll, hogy a Fekete Gyöngyszemet a sportszerűség és az önfegyelem mintaképeként tartják számon.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .