Egyházunk

Budapesti tanácskozás a rendkívüli püspöki szinódusról

Ferenc pápa tudatosan újítja és erősíti meg a püspöki szinódus intézményét, amely a főpásztorok közötti kollegialitás, a pápa és a püspökök kapcsolatának megszilárdítását szolgálja – hangsúlyozta Budapesten Lorenzo Baldisseri bíboros, szinódusi főtitkár.

Baldisseri bíboros Bruno Forte érsek – Chieti-Vasto főpásztora, a szinódus különleges titkára – társaságában háromnapos munkalátogatáson tartózkodott Magyarországon. A prímási palotában fogadta őket Erdő Péter bíboros, a szentatya által a család témájában októberre összehívott rendkívüli szinódus főrelátora. Az április 22-i találkozón a magyar közélet és számos katolikus közösség képviselői is részt vettek.

Franciaország

Negyvenkét pap és diakónus, valamint négy apáca startolt április 30-án a XV. egyházi kerékpárverseny rajtvonalától a Franciaország északi részén fekvő Steenvoordében. A La Croix katolikus napilap tudósítása szerint a bajnokság két szakaszból áll: első nap a versenyzők különböző időpontokban indulnak, és az órával versenyezve tesznek meg egy tizenöt kilométeres távot Steenvoorde és Terdeghem város között. A második napon egyszerre rajtolnak, és egymással küzdenek meg. Egy Le Ryveld és Steenvoorde között kijelölt kilenc kilométeres távot hétszer megtéve összesen hatvanhárom kilométert teljesítenek.

„A feltámadás nem egy szép történet örömteli befejezése, sem egy film happy endje” – mondta nagyszerdán, az általános fogadáson a szentatya.
Nem Jézus diadala volt, hanem alázatos győzelme.

Nagycsütörtökön a pápa egy római terápiás központban megmosta nyolc férfi és négy asszony lábát, köztük egy hetvenöt éves líbiai muzulmán férfiét.
A nagypénteki keresztútjárás végén azt mondta: „Nem a gonoszságé az utolsó szó, hanem a szereteté, az irgalomé és a megbocsátásé.”

Az Istenszülő a legenda szerint 910-ben, Bölcs Leó bizánci császár (866–912) uralkodása idején, amikor jelentős támadások érték a birodalmat – Keresztelő János és János evangélista társaságában – megjelent a konstantinápolyi Blakhernai- (Blachernai) templomban, és kendőjét a hívek fölé emelte, ezzel jelezve, hogy számíthatnak oltalmára.

Szent Borbála nemcsak a keleti egyházban, hanem az egész keresztény világban a leggyakrabban ábrázolt női szentek közé tartozik. Legendája és tisztelete az első ezredforduló táján terjedt el, először a Földközi-tenger keleti vidékein, majd hamarosan Itáliában és egész Európában. Ereklyéi Velencébe és Torcellóba kerültek.

4. rész

Az egyházi évben jó néhány hónap a távolság húsvét és karácsony ünnepe között, ám a Szentföldön szinte néhány percnyi út alatt kell átváltani a gondolatainkat Jeruzsálemről Betlehemre. A rövid utazás alatt a zsidó és arab házak tetejére rendszeresített fehér és fekete vízmelegítő dobozokat mutatja idegenvezetőnk, de inkább az egyre sivárabb táj az, ami leköti a figyelmemet. A köves sivatagban szinte semmi növény sincs. Ezt tapasztaljuk akkor is, amikor megérkezünk a betlehemi pásztorok mezejére. Modern templom áll itt, lehet nagyjából harmincéves, hasonlót majd még sokszor látunk Jézus földjén, de számomra sokkal izgalmasabbak azok a barlangok, amelyekben Krisztus korának pásztorai rossz időben vagy éppen éjszaka meghúzták magukat.

Ferenc pápa kérése: hangozzék el Szent József neve a misén

Ferenc pápa kérésére az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció 2013. május 1-jén kelt dekrétumában elrendelte, hogy a Római Misekönyv II., III., és IV. eucharisztikus imádságában a Boldogságos Szűz Mária nevének említése után jegyesének, Szent Józsefnek a neve is hangozzék el.

Sokan megkérdezték már tőlem, hogy a szentmise legfontosabb imádságában miért csak Mária jegyeseként említjük Szent Józsefet. A magyar ember számára ez a megnevezés arra utal, hogy Mária még nem volt József felesége. Ez pedig sokak számára zavaró, hiszen Szent József a Szent Családban úgy jelenik meg előttünk, mint Jézus nevelőapja, Szűz Mária pedig mint édesanya.

„János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.” Szent János evangélistának ezekkel a nagyon oda illő szavaival indította Léon-Joseph Suenens belga bíboros János pápáról megemlékező beszédét a II. vatikáni zsinat második ülésszakának kezdetén. E szavak az evangéliumban Keresztelő Szent Jánosra vonatkoznak, de önkéntelenül ezek jutnak eszünkbe, amikor a közülünk oly hamar eltávozott XXIII. János pápára gondolunk.

Suenens bíboros így folytatta: „Megválasztásakor »átmeneti« pápának tűnt. Tényleg az volt, csak éppen más, meglepő módon. Kétségtelenül új korszakot nyitott az egyház történetében, és leverte a XXI. századba vezető útja cölöpeit.”

De ki volt, honnan küldte Urunk az egyház élére? Emlékszem, amikor végre fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből, és elhangzott a „Habemus papam!” bejelentés az új pápa nevével, a Szent Péter téren egybegyűlt rómaiak először elnémultak, s csak azután tört ki az üdvrivalgás. Idehaza a külföldi rádiók közvetítését követők is ezt kérdezték: ki ez a Roncalli?