Az Evangélium öröme
Az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítás negyedik fejezete az evangelizáció társadalmi vetületével foglalkozik. Az általános bevezetés (EG 177–185) után Ferenc pápa egy olyan témát vizsgál meg közelebbről, amely különösen is közel áll a szívéhez: a szegényekkel való törődés kérdését.
A Szentírás kivételes helyet biztosít a szegényeknek. Már a próféták tapasztalhatták, hogy míg a hatalmasok, a főpapság, a királyok, az előkelők bezárták szívüket Isten előtt, látszatra ugyan követték az Úr parancsait, valójában azonban csak önnön javukkal törődtek, addig a szegények, a föld népe nyitott szívvel befogadta a tanítást. Az evangéliumban kibontakozik a szegénység tanítása. Nagy hálaénekében Mária az egyszerűek, az alázatosak közé sorolja magát (Lk 1), s Jézus legelső, Izajás textusa alapján tartott igehirdetése is arról szól, hogy az örömhírt a szegényeknek, az ínséget szenvedőknek hirdetik (Lk 4). Ha meg akarjuk érteni a megváltás szó őseredeti jelentését, azt is ezen a síkon kell keresnünk: ami ezen ókori fogalomban kifejezésre jut, az a lelki és a testi felszabadítás (egy rabszolga szabaddá tétele, egy zálog kiváltása, egy adósság eltörlése). A megváltás eredménye a teljes értékű emberi fejlődés és a valódi, minden emberi dimenzióra kiterjedő jólét (EG 192).