Hamis idézet

Azzal most nem kívánunk foglalkozni, hogy kit és miért háboríthat fel e javaslat. Nem mehetünk el azonban szó nélkül Ferenc pápa szavainak hamis, félreérthető idézése mellett, miután az a híradásokban többször is elhangzott.


A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke ugyanis úgy idézte Ferenc pápát, hogy a szöveg alapján bárki arra a következtetésre juthat: ő is megengedhetőnek tartja a melegek házasságkötését. Íme a félrevezető idézet: „Ferenc pápa egy kérdésre válaszolva azt mondta: »Ki vagyok én, hogy megítéljem, ki hogyan szeressen?« Ha ez a mondat elhangzik Róma püspöke szájából, akkor nem érdemes erről normálisan beszélgetni, előítéletek nélkül?”
Csakhogy amikor Ferenc pápa tavaly nyáron, Rio de Janieróból hazafelé utazva a repülőgépen tartott sajtóbeszélgetése során a fenti kérdést megfogalmazta, akkor korántsem a melegek házasságáról beszélt. Szó szerint azt mondta: „Ha egy meleg Istent keresi, ki vagyok én, hogy megítéljem őt?”

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .