A szegények

Éppen ezért a megváltás evangéliumát nem lehet hitelesen hirdetni akkor, ha nem teszünk meg mindent a teljes emberért. Nem véletlen, hogy Szent Pál is a szolgálat, az igehirdetés hitelességének kritériumaként említi a szegényekkel való törődést, amelyre Péter és a többi apostol figyelmeztette őt Jeruzsálemben (vö. Gal 2,10). Ma sincs másként, mint akkoriban: az önzetlenség, az elesettek felkarolása szembemegy az uralkodó ideológiával, az önző, szélsőségesen individualista pogánysággal. A szeretet és az irgalom cselekedetei jellé válnak: „Az evangélium szépségét nem tudjuk mindig megfelelően megmutatni, de van egy jel, amely soha nem hiányozhat: az utolsókkal való törődés, akiket a társadalom kiselejtez és eldob”( EG 195).


Ám nem gondolhatjuk azt, hogy néhány segélyakcióval, pénzadománnyal vagy felajánlással eleget tettünk Istentől kapott feladatunknak. Ha valóban a teljes emberhez fordulunk oda, akkor nem elég a testi szegénységgel törődni. „A legrosszabb hátrányos megkülönböztetés, amelytől a szegények szenvednek, a spirituális figyelem hiánya” (EG 200). Ezért: „A szegények melletti alapvető döntést főképp a kivételes és elsődleges vallási figyelem nyelvére kell lefordítani” (uo.). Egy befogadó, nyitott, önmagából kilépő egyház nem egyszerűen segíti a szegényeket, de a szegényeknek adja önmagát, maga is szegény egyházzá lesz. Nagy áldozat ez a részéről? Épp fordítva! Ebben az elköteleződésben az egyház kap a szegényektől, hiszen ők hordozzák az „első irgalmasságot” (EG 198), Isten titokzatos evangéliumi bölcsességét. Amikor rajtuk segítünk, valójában ők segítenek nekünk, hogy egyre jobban megértsük a Megváltót, aki értünk szegénnyé lett, s a kereszten elhozta nekünk a szabadságot.