Kiállítás és könyv a délvidéki magyarok 1944–45-ös elüldöztetéséről

Szomorú jubileum: hetven éve történt a délvidéki tragédia, az ott élő magyarok elkülönítő táborba zárása, elüldözése, kivégzése. Az eseménnyel kapcsolatos vándorkiállítás járja az országot, s a visszaemlékezésekből egy könyv is megjelent.

A kiállítás és a könyv önálló életet is él. Most negyedik alkalommal állt együtt a közönség elé Cseresnyésné Kiss Magdolna, a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944–1945 Alapítvány kuratóriumának elnöke és Gutai István író. A rendezvénynek a Tolna Városi Könyvtár adott otthont, a szervező a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége volt. A megjelenteket Saramó Márta, a szervezet helyi elnöke köszöntötte.

Beszélgetés Szuromi Szabolcs Anzelmmel, a PPKE rektorával

Harmincéves korában vette át az egyetemi tanári kinevezését Mádl Ferenc köztársasági elnöktől 2002-ben. Ilyen fiatalon ez korántsem magától értetődő. Mint Szuromi Szabolcs Anzelm professzor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) rektora egy alkalommal említette, különös érzés volt, amikor nemzedékekkel idősebb tudós kutatókkal állt egy sorban. „Kinevezésem egybeesett a felsőoktatási intézményekre vonatkozó azon rendezéssel, amelynek értelmében az állam a hitéleti képzés területén is megadja az egyetemi tanári kinevezést. Ezért a hittudományi kar azon professzoraival együtt részesültem a kinevezésben, akik évek, sőt évtizedek óta nemzetközi színvonalon tanítottak római egyetemi tanári kinevezéssel a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán (vagy annak jogelődjén).” Idén, augusztus 20-a alkalmával Szuromi Szabolcs Anzelm a Magyar Érdemrend középkereszt kitüntetést vehette át, a hivatalos indoklás szerint „az egyházi felsőoktatás hazai és nemzetközi minőségi fejlesztéséért és elismertetéséért”. Gazdag életút áll eddig is mögötte, s amikor a beszélgetés során visszapillant pályafutására, egyszerre jelenik meg a szerzetes pap, a tudós, s szavaiból megismerhetjük a hosszútávfutás örömét is.

Az idei Szent Kereszt felmagasztalása-búcsú emlékezetes marad mindazok számára, akik jelen voltak Péliföldszent kereszten szeptember 14-én. Székely János püspök ekkor áldotta meg a felújított kegytemplomot, amelyet a munkálatok miatt tavaly november óta kénytelenek voltak nélkülözni a hívők.

– A Szent Kereszt tiszteletére szentelt templom hosszú idő után most megújulhatott. Az 1735-ben épült barokk kegytemplomot háromszor vették át a szaléziak, mindhárom esetben igen rossz állapotban – emlékezik Ábrahám Béla tartományfőnök. – Először a magyar rendtartomány történetének kezdetén, 1913-ban, amikor is a hozzá tartozó rendházzal együtt igen romos állapotban kapták meg elődeink a hazai letelepedés színhelyeként. Majd 1945-ben, a háború után került újra a szaléziakhoz az épület, harmadszor pedig a kilencvenes évek elején, a negyvenévnyi „gazdátlanságtól” erőteljesen megviselt állapotban. Kilencven évvel ezelőtt, 1924-ben volt egy nagyobb, de a maihoz nem fogható mértékű felújítás. A templom tornyának és tetőzetének teljes cseréje 2012-ben készült el, ezt a munkát folytattuk az idén.

Messze sem szólal éj közepén harang, mégis valami jelzi a változást, idő bensejében azt a mozdulatot, amely régi szerzeteseké volt, például a X. században. Szapphó görög versstrófája formálódott az éjszakában gót szerzetesek ajkán imádsággá, krisztusi lélekszóvá, amely művészi szépséggel fejezte ki a vágyódást az égi karba, ahol órák nem váltanak napokat – nappalokat, éjjelt. Kolostorban, templomban – fények és arányok karcsú udvarában szürke kámzsás aszkéták az ébredés bódulata múltán álltak-térdeltek együtt, és erősebb fényű gyertyák, mécsek lángjainál mondták-énekelték latin szavak váltakozó sormértékével: „Nocte sur gentes vigilemus omnes – Éjjel keljünk föl, és közösen virrasszunk…”