Maszk mögött a lélek

Tündérmesék márpedig nincsenek, győz meg minket újra és újra a szórakoztatóipar, tán épp azzal, hogy a szélsebesen felemelkedő legkisebb mesehős fabuláját émelyítő rózsaszínbe mártva adja el nekünk – mostanság éppen zenés tehetségkutatók formájában. A még júliusban bemutatott Szerelemre hangszerelve a felhők fölül, a Frank pedig békaperspektívából kérdez rá művészet és hírnév, ihlet és sebzettség viszonyára.

Eltévesztve

Hetek óta arról hallani, hogy megérkezett az évtized legszórakoztatóbb magyar filmje, az Utóélet, amelyet Karlovy Varyban egyszerűen „imádott” a közönség. Nem csoda, ha nagy reményekkel indultam el Zomborácz Virág első filmjének vetítésre. Ám az Utóélet számomra csalódást jelentett. Fekete komédiaként emlegetik, de inkább fekete pszichoszociodrámának kellene nevezni.

Két víz között

A Katolikus Karitász munkája az árvíz sújtotta térségben

 

„Ahogy fölébredtem, nagy susogást hallottam. Nem tudtam, mi történhetett. Kiléptem az előszobába, ahol már bokáig, majd lábszárig ért a víz. Ki sem mertem nyitni az ajtót, az ablakon át láttam, hogy olyan a kert, mint a tenger, úgy hullámzott. Hajnali fél négy volt” – mesélte egy murarátkai néni annak a szeptember 13-i éjszakának a történetét, amelyre még sokáig fognak emlékezni a helyiek: az egyik oldalról a Mura, a másikról a domboldalról lezúduló esővíz öntötte el a falut. Most már a hordalékot takarítják, de a veteményes termése ehetetlen, s a falakban is megmarad az árvíz mocsárszaga.

Az Írás és olvasása

A betűvetés nemcsak napjaink kis nebulóinak nehéz, az volt a régi idők embere számára is. A magas képzettségű Szent Pál apostol is diktálta a leveleit, és csak a végén „hitelesítette” azokat saját kezűleg. „Nézzétek csak, mekkora betűkkel írok nektek saját kezemmel.” Amikor papírra vetették az evangéliumokat, a keresztény közösség a liturgia keretében ismerte meg és értette meg őket.

Nagymamaölelés a stadionban

Alessandro Florenzi, az AS Roma huszonhárom éves középpályása Rómában született, fiatal, tehetséges focista. Végigjárta a korosztályos csapatokat, három évvel ezelőtt mutatkozott be az első osztályban, de csak tavaly lett biztos csapattag. Nem tudni, milyen régi római ősökre vezeti vissza felmenőit a Florenzi család, de hogy a fiatal labdarúgó ugyanúgy tiszteli az ősöket és a családot, mint a hetedíziglen római polgárok, az most vasárnap az egész világ számára nyilvánvalóvá vált.

Kösz, hogy adsz!

Lehetőség az önkéntes segítségnyújtásra

 

Várakozó emberek gyülekeznek a Kürt utcában, kezükben szatyornyi holmijukkal. A Menhely Alapítvány nappali melegedőjében ételt osztanak, ezért a nagy készülődés, szervezkedés, sorban állás. Az otthon, munka, élelem vagy család nélkül maradt emberek köztünk és mellettünk élnek, ám ha egyáltalán jut időnk észlelni a helyzetet, akkor is sietve rohanunk tovább a dolgunkra. Legtöbbször pedig sajnálkozva fejezzük ki tehetetlenségünket: „Az ő baja. Miért nem szedi össze magát?” Ezen a szemléleten kíván változtatni a MOL Új Európa Alapítvány önkéntességet támogató, KÖSZ! elnevezésű pályázati programja, amely elsősorban a fiatalok számára kínál lehetőséget a másik emberhez való odafordulás gyakorlására.

Az egyház szívében élő szó

Beszélgetés Martos Levente teológussal a Bibliáról

 

Manapság elég betérni egy könyvesboltba, ha hozzá szeretnénk jutni a Szentírás egy példányához. Ám könnyen zavarba jöhetünk, ha az eladó megkérdezi, melyiket is szeretnénk. Katolikust, protestánst? És ha az előbbit, akkor melyik fordítást? Ezek szerint több Biblia létezik? Ha igen, akkor melyik a hiteles? Többek között ezekre a kérdésekre válaszolt lapunknak Martos Levente Balázs, a Győri Hittudományi Főiskola tanára.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.