Egy szenvedélyes élet

Ozsvári Csaba ötvösművészre emlékezünk

 

Az egyház lelkipásztori eszközei között fontos szerepet tölt be egyes személyek példájának a nyilvánosság elé tárása. Olyan személyekről van szó, akiknek élete és/vagy halála különleges módon és szorosan kapcsolódik a szent Istenhez. Emiatt a szoros kapcsolat miatt nevezzük ezeket a személyeket is szenteknek.

Reményeink szerint sokan vannak az üdvözültek, jóval többen, mint a boldoggá, illetve szentté avatottak. Az üdvözültek számára az Úristen színe látása tökéletesen elegendő. A szentté avatott személy életének nyilvánosság elé tárása nekünk, még élő és úton levő Krisztuskövetőknek segít. Isten az emberhez való közeledéséhez, testi-lelki megsegítéséhez gyakran más embereket használ fel eszközül. Isten segítsége vagyunk egymás számára. A szentté avatott személyek példája segítő kéz, amelyet a mennyei Atya nyújt felénk. A szentek élete megannyi apró mozaikként mutat meg számunkra egy-egy utat, karizmát, szépséget, amelyben a végtelen Isten gazdagsága rejtőzik.

„El nem múló vendégség”

(Mt 22,1–14)

 

A Vág folyón eveztünk. Lemenőben volt a nap, fáradtak voltunk, a gyerekek már csak nyűgösen pancsoltak az evezővel, ideje volt kikötni, táborhelyet keresni, sátrat verni. Ezért, utolsó erőimet összeszedve, egy gyors vágtával jócskán megelőztem őket. Egy lankás partnál kiszálltam, s elindultam befelé. A bokrokon túl tárult elém a csoda: a pazar virágszőnyeg. Rá sem mertem lépni. Mint Petőfi Sándor a Tiszánál: „Ottan némán, mozdulatlan álltam, / Mintha gyökeret vert volna lábam”. Nincs az a királyi felség, királyi vendég, akit ilyen pompával fogadnak. Kosztolányi Dezső utolsó verse, a Szeptemberi áhítat kérdései jutottak eszembe: „Ki nyújtja itt e tiszta kegyeket? / Ki fényesít eget és hegyeket? (…) / Ki tette ezt?” Válaszként a királyi menyegzőről szóló példabeszéd bevezető szavai érkeztek: A király „menyegzőt készített az ő fiának” (Mt 22,2), a „mennyei Király, a mindenható Atyaisten” az ő egyszülött Fiának.

A zsolozsma

Katekézis a liturgiáról

 

A II. vatikáni zsinat liturgikus konstitúciója, a Sacrosanctum concilium egy egész fejezetet szentel a zsolozsma liturgiájának (IV. fejezet, 83–101. pontok). Érdemes e fejezetnél hosszabban elidőznünk, s tegyük ezt a zsinati szöveg felosztásától némileg eltérve.

A VII. egyetemes zsinat atyái

Görögkatolikus egyházunkban az október 11. és 17. közé eső vasárnapon a VII. egyetemes zsinat szent atyáit ünnepeljük. Ők voltak azok, akik az ikontiszteletnek – sőt, egyáltalán: a szentképek tiszteletének – létjogosultságát megalapozták az egész egyházban. Az egyik himnuszunk így emlékezik meg róluk: „A föld kerekségéről Nicea fényes városába gyülekezett, isteni ihletettségű atyák imádságos emlékét hív áhítattal ünnepeljük.”

Brébeuf János és társai, kanadai vértanúk

Október 19.

 

Kanadai vértanúknak azt a nyolc francia jezsuitát – Daniel Antalt, Garnier Károlyt, Lalle mant Gábort, Brébeuf Jánost, La Landei Jánost, Jogues Izsákot, Chabanel Natalist és Goupil Renatust – nevezzük, akik a kereszténység második misszióját vezették a huron indiánok között. A franciák 1603-ban léptek Kanada földjére. Ferences misszionáriusok 1615-ben és 1622-ben már próbálták téríteni a huron indiánokat, de sikertelenül. 1625-ben jezsuiták indultak Kanadába.

A Szent Vér-templom búcsúján

Több mint ezren zarándokoltak a bátai kegyhelyre

 

A Tolna megyei Bátán található az ország egyetlen Szent Vér-kegyhelye, mely jövőre lesz hatszáz éves. Októbertől októberig tartó jubileumi esztendőt hirdetett ez alkalomból a pécsi püspök, Udvardy György. A nyitó misét Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érsek mutatta be.

Annyian voltak a misén, hogy elfogyott az Oltáriszentség. Ezért a ceremóniát záró körmenet után – mikorra pótolták a hiányt – újra áldoztattak a lelkipásztorok: a főoltár előtt Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érsek és Udvardy György pécsi megyés püspök, mások pedig a mellékoltároknál és a templom előtt. Hisz a több mint ezer zarándok nem fért be a bátai Szent Vér-templomba. Több százan kivetítőn keresztül követték az eseményeket.

Lomb- és fényhullámok

Játszik a természet, ősz sem csitítja tündérváltozatait. Nyugalomban a csönd tornya magaslik, Tóth Árpád- i impressziók aranyfelhője „árnyékolja” a karsztomlást, alatta zörgőfüvek hamvas teste, meg közönséges hölgymál, mely képes havasi magasságáig menetelni. Feljebb Szőnyi István itáliai képére emlékeztető „kolostortömb”: egyetemi kollégium – bástyaszerű támfallal. A kanadai aranyvesszők sem hiányoznak. Ezek a tengeren túlról ideburjánzott, aranysárgába öltözött nyelves virágok a vasút mentén is helyet kaptak, tán vándorkedvük miatt; így igazodnak a költői szavakhoz: „Nem nőnek az égig.” Elég, ha futkosnak pályák mentén, mint századonként küszködő „európai gondolat”, amely virág nevű poétáknak is megviseli az idegeit, amint 1815-ben a Livornóban világnak búcsút mondó Fiorentinónak…

Szép Cserehát program

A Csipkerózsika-álmot alvó térségért

 

A Belső-Cserehát Magyarország leghátrányosabb helyzetű térsége, egyre inkább elnéptelenedő falvakkal, jelentős részben mélyszegénységben élő, zömmel roma lakossággal, s egyelőre csak pislákoló reménységgel, hogy a vidék valamikor felébred Csipkerózsika-álmából.

A közelmúltban megrendezett Katolikus Társadalmi Napok egyik szekcióülésén az érdeklődők vázlatosan megismerhettek egy nagyjából fél évtizede elindított kezdeményezést, a Szép Cserehát programot, melynek egyik ötletgazdája és motorja Pacsai János görögkatolikus parókus, esperes, püspöki tanácsos.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.