Szép Cserehát program

– Bulgária és Románia csatlakozását megelőzően az Európai Unió területének legszegényebb vidéke a Cserehát volt az egy főre jutó jövedelmi mutatók szerint. Akkoriban jelentős pénzforrások érkeztek a felzárkóztatás segítésére, de a bővítés után ezek a támogatások igencsak megcsappantak, és mivel a felhasznált pénzek révén nem sikerült látványos előrelépést tenni, mostanára minden visszazuhant a csatlakozásunk előtti nyomorúságos állapotba. Én itt nőttem fel, és azzal az érzéssel cseperedtem, hogy ez a térség szép. Aztán papi szolgálatom során ráébredtem: meglévő bizalmi tőkéjével, szervezőképességével az egyház teheti a legtöbbet annak érdekében, hogy véget érjen a Csipkerózsika- álom, és élhetőbbé váljanak itt a mindennapok – mondta meggyőző bizakodással Pacsai János.

Megtudtuk tőle, hogy felvették a kapcsolatot vállalkozókkal, önkormányzatokkal, s így kialakult egy közösség az elképzelt program megvalósítására, amely a tervek szerint az élet minden területét felöleli.


– Az alapfokú oktatás fejlesztésétől, a térségben eddig hiányzó szakképzés „házhoz hozásától” kezdve a természet kínálta kincsekre, a háztáji gazdálkodásra épített tevékeny élet feltételeinek megteremtésén át a közösségi programokig, a pusztuló épített örökség megóvásáig számtalan elképzelés érlelődik. Egyik-másik esetében még az idén megtehetjük az első tapogatózó lépéseket – folytatta a lelkipásztor. – Ami a szellemi tartalmat illeti, meggyőződésünk, hogy a térség humán és gazdasági problémáinak megoldására csak a keresztény életforma adhat választ, hiszen ez felemel, és egyben kiemel olyan élethelyzetekből, amelyekben az emberi megoldások kudarcot vallanak. Célunk egy olyan, emberléptékű hálózat kialakítása, amelyben a személyes és a közösségi kapcsolatok megerősödnek, és a társadalom felépítését a keresztény értékrend határozza meg. A Szép Cserehát program küldetése tehát a térség gazdasági, társadalmi, szellemi, lelki leépülésének megállítása, a folyamat visszájára fordítása.

A program közreműködői a megélhetés szempontjából fontos lehetőséget látnak a közmunkában, amelynek révén számosan kenyérkeresethez juthatnának erdészeti és egyéb közhasznú feladatok révén. Emellett kiemelt cél a naprakész információközvetítés arra vonatkozóan, hogy mikor milyen terményeket lehet gyűjteni, és akár saját kisüzemekben feldolgozni, aztán piacra juttatni. Az elképzelések szerint egy miskolci székhelyű tervező-építő cég közreműködésével felújítanának számos, jelenleg gazdátlanul álló, pusztuló épületet. Ezek a fejlesztések többeknek munkát adhatnak az elkövetkező években.

A szakképzés vonatkozásában az igényekhez rugalmasan igazodó OKJ-s tanfolyamok indítását tervezik, szem előtt tartva, hogy a térségben élők a közvetlen környezetükben nemigen találnak szakembereket a hétköznapi élet során felmerülő gondjaik megoldásához, legyen szó villanyszerelésről, vízvezeték-szerelésről vagy a háztartási gépek javításáról.

– Programunkhoz várjuk a céljainkat támogató csereháti lakosok, a térségből elszármazottak és minden segíteni vágyó jelentkezését, csatlakozását – mondta zárszóként Pacsai János.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .