Beszélgetés Cser Krisztián operaénekessel

„Lásd ez az én birodalmam, / messze érő szép könyöklöm. / Ugye, hogy szép nagy, nagy ország?” – énekli Cser Krisztián A kékszakállú herceg várában. A fiatal művész éneke, karakterformálásai érzékenyek és kifejezők, nemcsak Bartók művében, egyik legkedvesebb szerepében, hanem Mozart, Wagner vagy Verdi világában is. Szegedi muzsikuscsaládba született (édesapja és nagyapja karmester, nagyanyja opera-énekesnő), kezdetben mégis inkább a számok világa, a matematika vonzotta jobban. És bár a zenei alapismereteket elsajátította, a szegedi piarista gimnáziumi érettségi után a Tisza-parti város egyetemén szerzett fizikusi diplomát, majd doktori tanulmányokat folytatott a Szegedi Biológiai Központ Növénybiológiai Intézetében. A szegedi zeneművészeti főiskolai kar magánének szakán tanult, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem operaszakán végzett. Énektanára Marton Éva, színpadi tanára Kovalik Balázs volt.

Kvasznay Gulyás Margit képéhez

Sűrű jelekkel a történelem
Sovány törzsek várnak még időt
Törékeny határok vigasztalanságok
Messze a túloldal – ég szőtte fenyők

Kvasznay Gulyás Margit albumáról

A „mulandó dolgok a lélekhez érnek” vergiliusi sejtést a páli teológia fölerősíti, amikor új égről és új földről beszél. Egyetlen kavics sem vesztheti el lényegét, a teremtésben mindennek van értelme, a tárgyak szellem-szolgálatában állnak. Összefüggések törvénye a rádiusz mentén költői szólással ekként hangzik: „A végtelenbe tágul egy kerék, körbefordul” (Tranströmer). Az objektív meditáció így is folytatható: „Az autóút mennydörgő forgalma / és a zajtalan forgalom: / a hazajáró lelke.” A spirituális végül mindenben meglelhető anélkül, hogy panteizmusra gondolnánk. Az egymáshoz tartozás nem utasítja el a magasabb értelmezést, megvillanó fény, szín láttán akár egy bőrdarabon, újságlapok teleologikus esztétikai tartalmát, ha művészi rendbe „sorolja” az alkotó.

Új fordításban A kis herceg

Nincs semmi különös abban, ha egy népszerű író halála után hetven évvel, a szerzői jogok lejártával újra megjelennek legjelentősebb – vagy éppen addig alig ismert – művei. Antoine de Saint-Exupéry esetében viszont A kis herceg friss fordítása meglepett, nem számítottam rá. Rónay György klasszikusnak számító magyarítása után szinte szentségtörő vállalkozásnak tűnt. Számtalan szállóigévé vált mondatával annyira része lett a magyar kultúrának, ahogy Shakespeare Arany János, Dante Babits Mihály által… Szóval meglepett, de természetesen azonnal rá is vetettem magam. A lendület megvolt, ugyanis Zigány Miklós 1957-es fordításának, A kis herceg első magyar kiadásának beszerzéséért annak idején hosszú hajtóvadászatot indítottam. Különleges irodalmi, de még inkább spirituális élmény volt a két fordítás összevetése. Rónayét egy időben majdnem kívülről tudtam, de azért előkerestem a „mórás” könyvet, hogy ahol nem vagyok biztos a fordulatokban, pontosan feleleveníthessem.

Patricia Arquette idei Oscar-köszönőbeszéde óta Amerikában újra vitatéma a női egyenjogúság, s Hollywood látszólag meg is teszi a magáét: minden évben kihoz legalább egy olyan filmet, melyre a kritikusok lelkesült örömmel – avagy mély megvetéssel – süthetik rá: „feminista kiáltvány”. A megtisztelő címre tavaly két versenyző is esélyes volt, a Nagy szemek és a Vadon azonban – hiába áll egy-egy nő mindkét alkotás középpontjában – ellenáll a leegyszerűsítő billognak.