A kereszt ideje

A jámbor zarándokok egyszerű kérése miért vált ki ilyen reakciót Jézusból? Talán azért, mert tudatában van: „Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza, s én feltámasztom az utolsó napon” (Jn 6,44). Ezeket az embereket az Atya küldi hozzá, ezért akarják látni őt. S miért ennyire fontos a látás? Mert az emberek ezáltal üdvözülnek. „Ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne” (Jn 3,14k). A megmart lázongóknak fel kellett tekinteniük a rézkígyóra, amelyet Mózes készített, hogy így megmeneküljenek (Szám 21,1–9). Ezt Jézus önmaga előképeként, egyfajta cselekvésben-ősképben adott próféciaként érti. Nem véletlen, hogy kereszthalála elbeszélésekor János evangélista újra visszatér ehhez a gondolathoz: „Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak” (Jn 19,37).


Ha tehát az Atya vágyat ébreszt az emberek szívében arra, hogy „lássák Jézust”, akkor ez azt jelenti, hogy elérkezett az idő, most jön el a megváltás: a felmagasztaltatás és a kereszt órája. E két szélsőség – a dicsőség és szenvedés – paradoxona tudatosul a Megváltóban, amikor így fohászkodik fel: „Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától?” – a Getszemáné kertjében végzett ima kezdődik meg Jézus szívében. Ám így folytatja: „De hiszen éppen ezért az óráért jöttem” – vagyis a megtestesülés, a földi élet, a három esztendőn át végzett igehirdetés mind-mind e felé a végpont felé tartott. A Fiú nem pusztán azért lett emberré, hogy ember legyen, hanem hogy megváltson minket, s megajándékozzon az újjászülető emberi természettel. „Atyám, dicsőítsd meg nevedet” – az Atya a középpont, a mozgató erő és akarat. Ő mondja ki az „áment” Jézus fohászára: „Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” Az üdvrend megannyi nagy tette után itt a legnagyobb: a Fiút felemelik a földről, hogy mindenki láthassa őt a kereszten. Így beteljesül a Mester önmagáról mondott próféciája: „Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok” (Jn 12,32).