Nagyböjti érlelődés

Első sora arról szól, hogyan töltöttük, illetve töltjük a szent napokat: „A szellemi tél megpróbáltatásait elszenvedvén.” Tél és megpróbáltatás. Lemondás és önmagunk megszorítása nélkül nem lehet eredményes a böjti időszak. Ugyanakkor már benne rejtőzik a jövendő reménység is, s ezt az énekünk kifejezésre is juttatja, mert így folytatódik: „Lelki virágzásunk idején teremjük a lélek megújulását.” Bár meg kellett szorítanunk magunkat – böjttel, lemondással, az imádságra szánt több idővel, belső világunkra való odafigyeléssel –, a lelkünk épp ezért kivirágozhatott, mint ahogy a téli hótakaró alól kibújnak az első hóvirágok. A tavaszi szép időben pedig az egész természet megújul. A jól végzett nagyböjt után éppen így örülhetünk lelkünk megújulásának! Sőt, énekünk még tovább megy, mert úgy tekinti ezt a megújulást, mint „az erények gyümölcseit”, tehát már az eredmények beérlelődését is megemlíti.


A „mert” kötőszóval fordulat áll be az énekben. Ezzel következik el az egész eddigi folyamat magyarázata. Azért van és volt értelme a böjti küzdelemnek, „mert, íme, közeledik Krisztus mint vőlegény, hogy a küzdőknek koszorúkat ajándékozzon”. Maga Krisztus az, aki egyrészt a győzelemre vezérel, amint Szent Péter apostol írja: „Ha megjelenik majd a legfőbb Pásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját” (1Pt 5,4). Másrészt ugyancsak ő az, aki a vele való legteljesebb szeretetközösségbe akar bevonni bennünket. Ezért látjuk itt liturgikus szövegünkben a Szentírásban is oly kedves Jegyes, illetve Vőlegény képét.
Erőink utolsó összeszedésére buzdít bennünket énekünk harmadik része: „Serkenjünk föl hát, hogy készen találjon bennünket” az a Vőlegény, aki éjfélkor is kész eljönni hozzánk és értünk. Akiről az egész nagyböjtben imádkoztuk-énekeltük: „Íme, a vőlegény jő éjfélkor, és boldog a szolga, kit virrasztva, és újra méltatlan, kit restelkedve talál. Vigyázz, ó én lelkem, sok álommal ne terheld magad, nehogy a halálra adatván a mennyországból kivettessél; hanem serkenj föl, kiáltván: Szent, szent, szent vagy Isten, az Istenszülő kedvéért könyörülj rajtunk!”

Igen, erre vonatkozik nagyböjti kötelességeink és vállalásaink teljesítése. És mindez arra szolgál, amit az ének zárósorában találunk: „Hogy így elnyerhessük a hervadhatatlan koszorúkat.” A győztesnek kijárókat (1Kor 9,24).

Töltsük úgy a nagyböjt utolsó szakaszát is, hogy a szellemi tél megpróbáltatásaiból a lelki virágzáson át az erények gyümölcseit érlelhessük!