Beszélgetés Bodza Klára énekművész-tanárral

A szerelem kamasz lányként sokat foglalkoztatott, ha volt, azért, ha nem volt, akkor meg azért. Így kerültem közel a népdalokhoz. Legelőször ahhoz az észak-mezőségi, magyarszováti dallamhoz, amelyet Sebestyén Márta előadásában ismerhetett meg a világ. Szerettem volna én is azt az „átkozott gyötrelmet” zenében kifejezni, ezért Bodza Klára énekművész-tanárhoz fordultam (aki szintén közölte a dalt Lélekmadár című DVD-jén), nem hiába: a töményen díszített folklórkincset először eredeti közegében felvett hangzóanyagról lekottáztuk, majd hétről hétre ismertem meg a jellegzetes, csipkeszerű, mezőségi díszítéstechnikát, végül saját hangi adottságaimhoz alakítottam, és még jobban megszerettem a dalt. Rajtam kívül nagyon sokan keresték és találták meg természetes hangszínüket, tanultak technikát, ismerték meg az éneklő parasztságot és szereztek színpadi tapasztalatot Bodza Klárától, aki nemrég jelentette meg életművét összegző hanglemezét Ó, áldott Szűzanya címmel.

A hunok Európában

Tetszik vagy nem, itt, Európa közepén közünk van hozzá, dolgunk van vele. Ahogy a Római Birodalom pannóniai történéseivel, a népvándorlások szereplőivel… – egyáltalán a „földrajzhoz”, a Kárpát-medencéhez kötődő íratlan és nyomtalannak tűnő (közös) múlttal is. Tény, hogy nincs még egy történelmi személy, aki ma is annyira zavart keltene nálunk, mint Attila, a hun. Történész körökben mindenképp. Amikor szóba kerül, tanácstalanságot, tétovaságot tapasztalhatunk; egyfajta abszurd és komikus bezárkózást. Legjobb nem beszélni róla, nehogy a „szakma” ide vagy oda tartozói kikezdjék az e témával foglalkozót. Politikailag is kényes, mert még „magyarkodás” lehet belőle… Ahogy a Duna kettéválik a Margit-szigetnél, majd azt elhagyva a folyóágak újra egyesülnek, úgy indul a reflexszerű terelés Attila körül: vannak, akik arra hivatkoznak, hogy Pannónia, a római kor régészetileg kézzelfoghatóbb valóságával foglalkoznak, mások pedig a hunmagyar kapcsolat (rokonság?) ingoványát elkerülve inkább a „veszélytelen” honfoglalás kori sírmellékletek kutatására szentelik az életüket, és a magyarok (be)vándorlásának útvonalára fókuszálnak. Tárgyi emlékek egyelőre nincsenek, illetve – bizonyító erővel – alig vannak, így Attila a hunjaival maradjon csak a fantazmagóriák világában…

Látogatás a pesti Könyvbárban

Irodalom és gasztronómia összetartozik. Proust ma de leine-je az egyik leghíresebb világirodalmi sütemény. De mi, magyarok is hosszan tudnánk sorolni a hazai szépirodalmi művek ízes fogásait. Tersánszky a nyúlpaprikásról írt, Rejtő Nagy Levin receptjeiről, Mikszáth „tragikus” töltött káposztája tananyag lett. Szindbád húslevesének a filmtörténet legszebb képkockáit köszönhetjük. Ignotus Pál „Emma asszony” álnéven szakácskönyvet állított össze. Írók és a konyha ezerféleképpen kapcsolódnak össze.

Lélekbúvárok állítják, az „aranykortudat” maradékaként mindannyiunkban ott munkál a vágy, legalább egy kaján kérdés erejéig: mi lenne, ha hétköznap és ünnep, realitás és csoda kéz a kézben járna? A még márciusban bemutatott A cipőbűvölő és A tenger dala első pillantásra nem is lehetne különbözőbb, ám közös törekvésük, hogy a csodát valamiképpen „földiesítsék”, összeköti a két filmet.