Édes anyanyelvünk – hogy ne legyen mostoha sorsa

Az Ön neve sokak számára ismerősen cseng, hiszen az Antall-kormány szóvivője, a Magyar Rádió munkatársa, majd alelnöke, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettese is volt. Szép beszédét, szabatos mondatait ismerjük. De hogyan került a szövetség élére, hiszen Ön mégsem nyelvész?

– A szövetség elnöke Bánffy György színművész, majd Grétsy László volt. Én lehetek a harmadik. Grétsy tanár úr, visszavonulása után, engem kért fel a feladatra. Vonakodtam elvállalni, hiszen nincs nyelvészdiplomám. Közgazdász-végzettségű újságíró vagyok, médiaszakember, ha szabad ilyen „divatosan” fogalmaznom. Ugyanakkor a Magyar Rádió alelnökeként, amikor csak módom volt rá, segítettem a nyelvi bizottság munkáját. Ezért elődöm úgy ítélte meg, hogy az üggyel azonosulni tudó menedzserként hozzájárulhatok ahhoz, hogy a szövetség huszonöt éves hagyománya ne szakadjon meg. A szervezetnek két alelnöke van: Balázs Géza egyetemi professzor és Kerekes Barnabás gimnáziumi tanár, akik nagyszerű és tevékeny emberek. Hármunk közül én képviselem a civil szférát.

A szövetség negyedszázados, de a nyelvművelő mozgalom ennél régebbi…

– Kodály Zoltán indította el, amikor 1939-ben meghirdette a bölcsészkaron azt az anyanyelvi versenyt, amelynek győztese az akkor még egyetemi hallgató Lőrincze Lajos lett. A harmincas években Kodály mellett többek között Illyés Gyula és Bárczi Géza kezdeményezésére válhatott közüggyé a magyar nyelv. Az ő nyomdokaikon járunk. Legfontosabb célunk az, hogy az anyanyelv szépségeire és védelmére felhívjuk a figyelmet, ezáltal tegyünk valamit a magyarságért, a kisebbségi sorsban élő külhoniakért és az emigrációban élőkért is. Az anyanyelv ápolása emberi mivoltunk csiszolása is. Illyés Gyula szerint: „Jól beszélni és írni magyarul: jellemkérdés.”


Határainkon túl és innen milyen feladatokat látnak el?

– Az elmúlt évtizedekben megalakultak a határon túli szervezeteink is. Erdélyben Péntek János kolozsvári nyelvészprofesszor vezeti az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségét. Kárpátalján, a Felvidéken és Délvidéken is jelen van a szervezet. Mi, Kárpát-medencei mozgalommá terebélyesedve, sok ezer fiatalt, elsősorban középiskolást kötünk a mozgalomhoz. Idehaza számos városunkban zajlanak azok a nyelvi és szép kiejtési versenyek, amelyek révén nemcsak érmet kaphatnak a diákok, hanem egy értékes közösség tagjaivá is válhatnak. A gyerekeknek maradandó élményt nyújtanak a nyári táborok. De a diákokat felkészítő tanárok is fontosak nekünk, a továbbképzésük éppen úgy, mint emberi összetartozásuk erősítése.

Olyan korban élünk, amelyben az Önök munkájára nagyobb szükség van, mint valaha…

– Nagy csapást jelentett számunkra, hogy a Magyar Rádióban harmincöt év után megszüntették a Beszélni nehéz! című műsort. Mára az öszszes nyelvi adás eltűnt a közmédiából. Balázs Géza ötperces műsora képviseli a magyar nyelv ügyét. A Magyar Televízió márciusi átalakításával – amelynek koncepcióját aggodalommal figyelem – a Duna Televízióból is kiszorult az egyetlen nyelvi műsor, a Nyelvőrző. A közmédiának feladata a kultúraközvetítés, az értékfelmutatás. Az ilyen jellegű adásokat bizonyára nem nézik, hallgatják milliók, mégis sokakhoz eljuthatnának, ahogyan annak idején Grétsy tanár úr Álljunk meg egy szóra! vagy Lőrincze Lajos Édes anyanyelvünk című műsora is. Ez utóbbit az elszakított magyarság évtizedeken át minden vasárnap úgy hallgatta, mint egyfajta imádságot. Ezek a műsorok többek voltak nyelvészek belterjes eszmecseréjénél, ahogyan szeretik ma beállítani őket.

Napjainkban minden felszínesebb és gyorsabb. Mindig létezett a diáknyelv, illetve a szleng. Megmaradtak belőlük az igazán szellemes és kifejező szavak. A nyelv befogadta őket, akár a nagy folyó az ereket. Ugyanakkor, amire Lőrincze tanár úr is felhívta a figyelmet, fontos szem előtt tartani, hogy minden szót a megfelelő helyen használjunk. Másképpen beszélünk a kocsmában, és másképp a katedrán. Óriási a felelőssége mindenkinek, aki a nyilvánosság előtt megszólal. A kereskedelmi média, a bulvársajtó megjelenésével a nyelvhasználat sokat romlott. A Való Világ szintű műsorok hínárja nagyon mélyre húzta le a nyelvet és a beszélőket. Ebből a mélyből tisztán kiemelni valamit: óriási feladat. Ezért csodálatos, amikor a Kárpát-medence különböző tájairól megérkezik több száz fiatal, akik értőn és értetően, odaadóan tolmácsolják legnagyobb íróink és költőink gondolatait.

A szervezet szakmai és erkölcsi munícióval bőven rendelkezik, de az anyagi forrásokat honnan kapják?

– Küzdünk a támogatásért. A szülők gyakorta nem képesek előteremteni a gyerekek versenyre szánt útiköltségét. Több pedagógus ilyenkor maga nyúl a zsebébe. A diákokat vendégül kell látni, a díjak, az ajándékkönyvek pénzbe kerülnek. Bár a kulturális tárca támogatja munkánkat, de különböző pályázatok révén és kilincselések után jutunk hozzá a szükséges fedezet kiegészítéséhez. Amikor átvettem a szövetség vezetését, tetemes adósságunk volt. Nagyon sok intézményhez fordultam segítségért, hogy a szervezet továbbélhessen. Megkerestem a Magyar Fejlesztési Bankot is, mivel láttam, hogy átgondolt és értékteremtő szponzorációs tevékenységet is folytatnak. Már két alkalommal segítettek bennünket. A bank támogatja az erdélyi Zsobokon azt az évente megrendezett tábort, ahol a résztvevők kétharmada erdélyi, egyharmada magyarországi fiatal. A magyartanárok továbbképzéséhez is a bank biztosítja a forrásokat. Ezek remek alkalmak: ötven-hatvan magyartanár, akik nemcsak ismerik, de szeretik is egymást, kicserélhetik tapasztalataikat. Sokuknak ez a hét jelenti az igazi nyaralást. A külhoni magyartanárok is itt kapnak lelki megerősítést. Számukra a legnehezebb az anyanyelvért és azzal együtt a megmaradásért küzdeni.

Miképp lehet az Önök munkájába bekapcsolódni?

– Az Édes Anyanyelvünk című folyóiratunkat újabban már csak a szövetség tagjai között terjesztjük, de a rendezvényeinken bárki részt vehet. A honlapunkat (anyanyelvapolo.hu) sokan követik és kedvelik! Egy ott meghirdetett nyelvi játék révén például egyetlen héten ötven új taggal bővült a szervezetünk. A könyvelőtől a szerzetesig, a színésztől az informatikusig, a gyógyszerésztől az ügyvédig foglalkozástól függetlenül sokan tartanak velünk. A szövetség több mint egyharmada fiatal. Jól tudják, amit egykor – túl a kilencven évén – Péchy Blanka, a Beszélni nehéz! mozgalom elindítója mondott: „Folytassátok, ha én már nem élek!”