A böjti szelek és az egyre melengetőbb napsütés előcsalogatja a vizet a hó és a jég fogságából, hogy aztán vidáman csörgedezve fusson ki a földekre, virágba borítva erdőt, mezőt. Persze van más olvasata is gyönyörű népdalunk első sorának – ­Tavaszi szél vizet áraszt –, hiszen ezekben a napokban is közel százezer hektár földet borít a belvíz. Éppen tizenöt éve, 2001. március 6-án volt a tarpai gátszakadás, amikor a Tisza áttörte a gátját, és elöntötte a beregi sík nagy részét.

Feledhetetlen színpadi és filmszerepek sokasága van mögötte. A negatív figurák bőrébe épp­olyan vehemenciával, szakmai tudással és alázattal bújik bele, mint ahogyan a szerethető hősökébe. Vallja, nem az általa alakított szerep, hanem a darab egésze, mondanivalója a fontos. Ez utóbbit illetően azonban nem ismer pardont. Szavait idézve: ha egy mű nem az igazságkeresés fényében készül, akkor abban nem vesz részt. Keresztény emberként él, játszik, alkot, tanít. Eperjes Károllyal pályáról, örömökről, keresztekről, feladatokról és a nagyböjti várakozás reménységéről beszélgettünk.

Pilinszky János azonos című versében ebben az egyetlen szóban foglal össze minden új kezdetet, legyen az újrakezdés vagy megújulás. A felnőtt álma, hogy újra kisgyerek legyen. Hogy merjen újra álmodni. A költővel egyetértve tudom, hogy álmodni csak együtt jó, úgy, ha az embernek társai vannak. Együtt szeretnénk olyanokká válni, akik nem legyőzni, felhasználni akarnak másokat, csupán együtt lenni, és együtt kérni bebocsátást.

Akadnak az országban olyan települések, ahol elfogy a térerő, beragad az autó kereke a sárba, és nincs a sarkon kisbolt, ahová kiugorhatna az ember, ha fogytán a süteményhez szükséges sütőpor. Bercel falut elhagyva, Ordaspuszta is ilyen hely Nógrád megyében. Itt az útelágazásnál kőkereszt jelzi az irányt, a volt intézői birtokon tűzifa és kályha adja a meleget, a közeli domboldalon birkák legelnek, és a megújuló természet biztosítja a megélhetéshez szükséges javakat. Tavaszi riportunkban Csáki Balázs fiatal méhész, gazdálkodó és felesége, Szebedy Csenge mesélnek arról, hogyan zajlik a hatfős család élete, miként élnek közösségben méhek és emberek, s mi történik addig, míg a méz a lépekből a reggeli pirítósra csorog.