Teremtésvédelem: Gondolatok a vízről és apró tettekről

Nem véletlen, hogy az ENSZ közgyűlése – hangsúlyozni akarva a hol áldást, hol veszélyt hozó természeti kincs jelentőségét – a víz világnapjává nyilvánította március 22-ét, az északi félteke első tavaszi napját. Ugyanis az élelmiszer, az energia és a víz egymással kölcsönhatásban álló hármasában a víz a XXI. század egyik legfontosabb kérdésévé vált. Földünk édesvízkészletének egy főre vetített fogyása drámai: az elmúlt negyven évben a 13 ezer m3/fő/év globális átlaga évi 5 ezer m3/főre csökkent. Napjainkban 2,5 milliárd ember nélkülözi a legelemibb higiénés körülményeket, ami azt jelenti, hogy még pottyantós árnyékszék sem áll a rendelkezésére. Nyolcszázmillió ember nem jut egészséges ivóvízhez, és a legszívszorítóbb adat: naponta 3800 ember, főként kisgyermek hal meg a fertőzött víztől. A népesedési folyamatok és a klímaváltozás globális vízválsággal fenyegetnek rendkívüli kihívás elé állítva a vízzel való gazdálkodást. A válság elkerülése, enyhítése érdekében a világ vezetői közös cselekvést szorgalmaznak a víz ügyében. Kiemelkedő jelentőségű dokumentumnak számít Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikája, amelyben a természeti elemek közül egyetlenként önálló fejezetet szentel a víz problémájának.
Hazánk víz tekintetében „jól áll”, hiszen Magyarország vízben gazdag, mégis egyre gyakrabban tapasztaljuk a víz hiányát, amely ellen csak széles körű társadalmi összefogással tehetünk. A víz mindennapi életünk, nemzeti jövőképünk s benne biztonságpolitikánk meghatározó eleme. Okkal kell tehát figyelnünk a globális vízválságra, nehogy nálunk is felüsse a fejét ez a jelenség, hiszen ma már több változás jelzi ennek veszélyét. Az 1998 óta eltelt alig húsz évben nagy folyóinkon kilenc alkalommal vonult le rekordokat megdöntő árhullám, holott a megelőző ötven évben mindössze kétszer történt ilyen. Az érem másik oldala az aszály: tavaly szinte minden jelentősebb folyónk elérte vagy alulmúlta az eddig észlelt legalacsonyabb vízszintet. Egyre nagyobb térségekben kell szembenéznünk a vízhiánnyal – elég csupán a Duna–Tisza közi homokhátságra gondolni. Tény az is, hogy a Körös-völgy – kissé képletesen szólva – kiszáradt volna, ha a tiszai vízlépcsők, valamint a Keleti- és a Nagykunsági-főcsatorna útján nem lehetett volna odakormányozni vizet, és ott tartani a Körösökön épült duzzasztóművekkel. Ezt elsősorban a hazánkban több évszázados hagyományra visszatekintő vízmérnöki tudásnak és a vízügyi szolgálat elkötelezettségének köszönhetjük.
A vízzel való gazdálkodás technikai-vízmérnöki eszközeinek azonban már most látszanak a határai. A gátakat például nem lehet a végtelenségig emelni. Meg kell gondolni, hogy szabad-e belvízjárta területeket művelés alá vonni, és szabad-e házakkal, üdülőkkel egyre közelebb települni a folyókhoz, elvéve azok természetes életterét. Szabad-e mértéktelenül fogyasztani a vizet, megbontva a vízkészletek természetes egyensúlyát, azután pedig ennek következményeként küzdeni az egyre több szennyvízzel, energiát, pénzt áldozva annak tisztítására. Fontos, hogy a víz világnapja, amely idén éppen a nagyhétre esik, minden évben eszünkbe juttassa Assisi Szent ­Ferenc Naphimnuszát, s benne a Teremtőnek a vízért mondott hála­adást. A mi dolgunk a víz társadalmi értékrendjének erősítése, a vízért való szolidaritás megteremtése.
Minden apró tett számít, minden szennyezést csökkentő lemondás javít a helyzeten – és nem csupán a vizeink állapotán. „Könnyű léptekkel járj tavasszal, Földanya áldott állapotban van” – ezt a kiowa indián mondást választotta mottójául Borsos Béla annak a 2002-ben megjelent könyvének, amely a tágabb értelemben vett ökológiát rendszerszemléletben mutatja be. Már akkoriban is jól ismertük az egymást erősítő legfőbb környezeti és társadalmi degradációs folyamatok mibenlétét, ám sokat azóta sem tettünk ellenük. Talán csak a tavalyi évben történtek olyan események, amelyek az óriási társadalmi feszültségek és a megroppanó természeti rendszerek kijavítását, a visszafordíthatatlan káros változások lassítását, megállítását szolgálhatják.
A húsvét a keresztény világ számára a feltámadásban újra és újra megélt spirituális ünnep, a tavasz pedig természeti környezetünk örökös körforgásának, újjászületésének évről évre megtapasztalt gyönyörűséges időszaka.

Hogy ezt az újjászületést utódaink is élvezhessék, talán nem árt megfogadnunk a tanácsot: „Könnyű léptekkel járj!” Itthon ezt úgy mondanánk: „mintha tojásokon lépdelnél”. S igaz ez ma már nem csupán tavasszal, hanem életünk minden pillanatában.

Törékeny világunk ugyanis válaszúthoz érkezett. Ne szégyelljünk megtenni semmit, ami akár csak kis mértékben is segíthet a környezeti és a társadalmi terhek csökkentésében.
A nagyböjti teremtésvédelmi tanácsokból szemezgetve néhányat érdemes újra megfontolnunk, hiszen ezek egész évben hasznosak lehetnek mind a környezetünk, mind a lelkiismeretünk számára. Miért jó környezetbarát tisztítószereket választani? Mert biztosan tudjuk, hogy miből készülnek, összetételük egyszerű, s használatuk az egészségre és a természetre nézve egyaránt kis kockázattal jár. Mindemellett többségük olcsó és szerény csomagolású. Ideális esetben nem utaznak több ezer kilométert, beszerezhetők a bioboltokban és a hagyományos vegyszerboltokban, illetve a gyógyszertárakban is. Nagyszüleink még jól ismertek és rendszeresen használtak olyan „univerzális” tisztítószereket, mint például a mosószóda, a szódabikarbóna, az ecet, a gyógyszertári alkohol, a konyhasó, a tej, a kávézacc vagy a citrom. Próbáljuk ki ezeket mi is! Mosáshoz, felmosáshoz használjunk mosószódát a foszfáttartalmú mosószerek helyett. Fehér ruhák esetén adjunk hozzá fehérítősót. Öblítéshez tegyünk a mosógép öblítőtartályába egy kevés ecetet és néhány csepp illóolajat.
Rossz szokásaink miatt rengeteg olyan hulladék keletkezik, amelynek mennyisége egy kis odafigyeléssel könnyen csökkenthető volna. Csak néhány ilyen példa: mindennapi vásárlásainkhoz vigyünk magunkkal bevásárlótáskát, ne vásároljunk újabb és újabb zacskókat. Ha valami elromlott, igyekezzünk megjavíttatni, mielőtt kidobásra ítélnénk. Ahol ma már kötelező a házhoz menő papír-, fém- és műanyag hulladék gyűjtése, ott válogatva gyűjtsük a szemetet, amely az újbóli hasznosítás révén ismét felhasználható lesz, és nem terheli a talajt, felszín alatti vizeinket. Az üveget egyes áruházakban, illetve a még meglévő gyűjtőpontokon is leadhatjuk. A lejárt gyógyszerektől megszabadulhatunk a gyógyszertárakban, az elektronikai hulladékokat pedig kötelesek ingyenesen átvenni az elektromos készülékeket árusító üzletekben. Éljünk ezzel a lehetőséggel!
Elsőre talán furcsán hangzik, de élelmiszer-fogyasztásunk és különösen a húsfogyasztásunk is jelentős környezeti terheléssel járhat, hiszen a hústermékek előállításakor nagyságrendekkel több vizet és kémiai adalékot használnak fel, mint amennyi a vegetáriánus élelmiszerekhez szükséges. A keresztény kultúrkör böjti hagyományában a hústól való tartózkodás természetes. Ám modern világunkban ez is nehezebbnek tűnhet, hiszen a bőséges árukínálat ma már lehetővé teszi akár a naponkénti húsfogyasztást is. Érdemes tudatosítanunk magunkban, hogy a húsfogyasztás csökkentése nem csupán az aszkézis része lehet, hanem egy környezettudatosabb életmód alapját is jelentheti. Nem a húsról való teljes lemondás a cél. Az igazán jó megoldás a túlzásoktól tartózkodó, harmonikus étkezési hagyományokhoz való visszatérés lehet. Minden apró lépés számít: elég, ha egyszerre csak egyet lépünk, de azt tegyük tiszta hittel, jó lelkiismerettel, abban a meggyőződésben, hogy a helyes úton járunk.
Tudnunk kell, hogy a természet, noha az árvizek, a viharok, az aszályok és más katasztrófák idején sokszor a szigorúbb arcát mutatja felénk, jó barátunk, ha mi is szeretettel és irgalommal fordulunk felé. Ne feledkezzünk meg azokról a bizonyos „könnyű léptekről” sem!