Ne féljünk az igaz élettől

A szeretetében irgalmas Atya küldi el engedelmes Fiát, hogy megtanítson minket az élet realitására: Isten a Szeretet; nagy a megváltásunk ára; kicsoda az ember, hogy megemlékezel róla: kevéssel tetted kisebbé az angyaloknál; az Atya reménységgel teli jövőt ad nekünk.
Krisztus értünk vállalt áldozatában az Atya irgalmas szeretete mutatkozott meg. Jézus feltámadásában még inkább tanúi vagyunk Isten mellettünk való elköteleződésének. Ő ennek a meg nem szűnő elköteleződésnek a legnagyobb jeleként küldte el saját Fiát, hogy visszaadja a bűneink miatt elvesztett reményt, az örök, teljes élet lehetőségét.
Jézus valóságos emberként szembesült azokkal a vágyakkal, érzelmekkel és kétségekkel, melyekkel mi is megküzdünk életünk során. Sőt, sorsunkat vállalva még nehezebb döntést kellett meghoznia akkor, amikor a legmélyebb elhagyatottságban, életének legsötétebb óráiban igent mondott Isten irgalmára.
Jézus bizalma az Atya iránt nem elvont valóság, nem járhatatlan út számunkra sem, hanem konkrét útmutatás, az egyetlen járható út Isten országa felé. Ezt ismerték fel a feltámadás tanúi: látták az Urat, és hittek. Látták a Feltámadottat, az Atya dicsőségét.
A Feltámadottal való találkozás ugyanakkor nemcsak a szemtanúk kiváltsága, hanem a Krisztusban hívő valamennyi ember tapasztalata is. Igent mondani erre a találkozásra újra és újra hitet kér és radikális döntést, mely sajátos üzenetként mutatkozik meg mindannyiunk életében. Amikor kétségbeesés helyett imádsággal, közöny helyett odafigyeléssel, harag helyett józansággal válaszolunk, mi is Jézus példáját követjük, az engedelmes Fiú magatartását. Ez egyszerre felelősség és vigasztaló remény. Az élet realitása.
A Jézus Krisztus feltámadását elfogadó ember a Lélek ismeretével ismeri meg saját magát, kapcsolatait, vágyait, céljait, munkáját, a világ eseményeit, azok mozgatórugóit. Új ismeret, új logika ez, mely új értelmet ad mindennek. Az igazit, a soha nem változót, el nem múlót. A világot a maga realitásában szemléli és cselekszik benne. Egyszerre vallja az ember csodálatos isteni életre teremtett mivoltát; a bűn és annak következményei által megjelenő sebzettséget, elveszettséget; a Krisztus áldozata által visszanyert istengyermeki lét szépségét. Nem fél ettől a valóságtól, nem fél a hit küzdelmeitől, nem fél reményétől, mely az üdvösségre irányul. Nem fél attól, hogy az élettel, életével, a világ eseményeivel kapcsolatban közvetlen, igaz, konkrét kérdéseket fogalmazzon meg. Még akkor sem, ha inkább a felszínes látszatvilág hazug, sehová nem vezető kérdéseivel akarják eladni számára a rabszolgaként élő, arc nélküli emberek által távoli országokban olcsón és ipari méretekben gyártott kész, gyorsan fogyasztható, kérdés nélküli válaszokat. Nem fél megfogalmazni kérdéseit, és nem fogad el mást, csak közvetlen, igaz, az élet konkrétumaira vonatkozó, mindenhol és minden körülmények között érvényes válaszokat. Mert találkozott a Feltámadottal!
A Feltámadottal találkozott ember számára nincs igazabb, konkrétabb, reálisabb válasz az élettel kapcsolatban, mint a nyolc boldogság, az ellenségszeretet, a megbocsátás krisztusi tanítása, és ezek igazsága.
Ezért életében egyértelműen megjelenik az öröm és a remény. Sok minden megkérdőjelezhető egy emberben: hitelessége, tudása, fölkészültsége. De az öröme és a reménye nem! Arra csak rákérdezni lehet: honnan veszed, mi az oka és alapja?
Életében megjelenik az élet dinamizmusa, kezdeményezőképessége. Kilép a kényszerű reagáló helyzetbe kényszerített szerepéből, és bátran kezdeményez. Van ötlete, szeretete, bátorsága az élethez, hiszen nem tudja elveszíteni azt, csak akkor, ha meg akarja menteni. Bátran kapcsolatba kerül másokkal. Nem fél kérdésektől, kultúráktól, a sajátjától eltérő gondolatoktól. A keresztség, a beavatás által Krisztus Lelke lakik benne. Krisztus legyőzött teremtményt, hatalmat az égben és az alvilágban, minden szellemet és minden fejedelemséget.
Életében megjelenik az evangélium egyszerű bizonyossága, és szavaiban az igen igenné, a nem nemmé nemesül. Úgy, hogy nem ítél és nem bánt senkit, de egyértelmű cselekedeteivel és szavaival mindenkit meghív az élet szolgálatára, az egyház közösségébe.
Mert találkozott a Feltámadottal, az ő gondolatai fogalmazódnak meg gondolataiban, az ő szavai jelennek meg mondataiban, az ő cselekedetei valósulnak meg cselekedeteiben: éhes voltam, beteg voltam, börtönben voltam, és ti segítettetek. Nem aszketikus, önmegvalósító vagy magasztos erkölcsi törvényt követő ember cselekedetei ezek, hanem a Krisztust követő, az élet konkrét, igaz, közvetlen igényeit fölismerő és szolgáló ember irgalmas cselekedetei.
A Föltámadottal találkozó ember hálás ember. Hiszen tudja, hogy neki már irgalmaztak, s ez az irgalom adja meg a teljes élet reális lehetőségét.
Jézus Krisztus feltámadása az élet realitása! A feltámadott Krisztussal való találkozás realitás! A feltámadás örömében élő ember konkrét, igaz és az életet szolgáló cselekvése a mindennapi élet realitása.