„Utad, Jézus, veled járjuk” – énekeljük nagyböjtben, ha péntekenként keresztúti ájtatosságon veszünk részt. Utad, Jézus, veled járjuk – nagypéntekig. Aztán, a hét első napján, amikor még sötét volt, a fájdalmak férfijának léptei olyan úton haladtak tovább, ahová az emberi szem nem lát el. Mi pedig megtorpanunk. De aztán a feltámadt Jézus újra feltűnik a láthatáron, ránk tekint, mintha mosolyogna, s a húsvét csendjében mellé szegődhetünk az öröm útján.
Az öröm az alapérzelmek egyike, vagyis kultúrától függetlenül képes az ember felismerni a másik arcán, és a világ bármely sarkába születik is valaki, ugyanúgy fejezi ki: mosollyal és nevetéssel. Filozófusok, szociológusok, pszichológusok kutatják évezredek óta a nevetés célját – talán Platón volt az első, aki értekezett róla. Ma már külön tudományágnak számít a nevetés kutatása: a gelotológia képviselői terápiás céllal, „gyógyszerként” alkalmazzák a nevetést.
A böjti szelek és az egyre melengetőbb napsütés előcsalogatja a vizet a hó és a jég fogságából, hogy aztán vidáman csörgedezve fusson ki a földekre, virágba borítva erdőt, mezőt. Persze van más olvasata is gyönyörű népdalunk első sorának – Tavaszi szél vizet áraszt –, hiszen ezekben a napokban is közel százezer hektár földet borít a belvíz. Éppen tizenöt éve, 2001. március 6-án volt a tarpai gátszakadás, amikor a Tisza áttörte a gátját, és elöntötte a beregi sík nagy részét.
Feledhetetlen színpadi és filmszerepek sokasága van mögötte. A negatív figurák bőrébe éppolyan vehemenciával, szakmai tudással és alázattal bújik bele, mint ahogyan a szerethető hősökébe. Vallja, nem az általa alakított szerep, hanem a darab egésze, mondanivalója a fontos. Ez utóbbit illetően azonban nem ismer pardont. Szavait idézve: ha egy mű nem az igazságkeresés fényében készül, akkor abban nem vesz részt. Keresztény emberként él, játszik, alkot, tanít. Eperjes Károllyal pályáról, örömökről, keresztekről, feladatokról és a nagyböjti várakozás reménységéről beszélgettünk.
A feltámadási ikonnak óriási ereje van. Szimbólumai évszázadok alatt csiszolódtak, a képen mindennek jelentősége van. Az ikonon megjelenő egyik legfontosabb gesztus az, ahogyan a Feltámadt megragadja az óember, Ádám és Éva karját, s ellenállhatatlan erővel rántja fel őket az árnyéklétből a valóságra, a halálból az életre. E mozdulatnak több ősi ábrázolása ismert.
A kő elmozdítva áll, a barlangban ott maradtak a gyolcsok, a sír kövén egy angyal ül. A Szentírás legszebb képe, hitünk legmélyebb valósága ez. Megkapó, ahogy János evangélista azt is megjegyzi: a halotti fejkendőt „külön összehajtva” találták.
Jézus feltámadása nemcsak egy esemény a történelem folyamából, hanem olyan fordulópont, amely minden ember sorsát személyesen érinti. Krisztus új életre kelésének tényét tanítványai, az első keresztények tanúságtételei őrizték meg az Újszövetség könyveiben. Az ő szavukra hisznek Mesterük mai követői is. A Szentírás Jézus feltámadásáról szóló, igencsak szűkszavú beszámolóinak jelentéséről kérdeztük Jelenits István piarista szerzetest.
Pilinszky János azonos című versében ebben az egyetlen szóban foglal össze minden új kezdetet, legyen az újrakezdés vagy megújulás. A felnőtt álma, hogy újra kisgyerek legyen. Hogy merjen újra álmodni. A költővel egyetértve tudom, hogy álmodni csak együtt jó, úgy, ha az embernek társai vannak. Együtt szeretnénk olyanokká válni, akik nem legyőzni, felhasználni akarnak másokat, csupán együtt lenni, és együtt kérni bebocsátást.