Az öröm útja
James Tissot: Az emmauszi tanítványok

 

„A nagyböjti szent negyven napot megértjük. Részt is veszünk benne. Amikor ez a szent negyven nap elkezdődik, bűnbánatra, együttérzésre, önmegtagadásra adjuk magunkat. Az egész kereszténység megmozdul. De hasonlítsuk össze ezt a készséget azzal, amivel a második szent negyven napot kísérjük. Mert a liturgikus életben két ilyen negyven nap van, és megdöbbentő, hogy a keresztények legnagyobb része nem is tud a másodikról, amely húsvéttal kezdődik. Van negyven bűnbánati nap (és ez a negyven nap emberi intézmény: az igazi, a passió egész rövid ideig tartott). Ez után van azonban újabb negyven nap, sőt ötven (pünkösd neve a pentekosztész – ötvenedik jelentésű – szóból származik), hogy megpróbáljon minket belendíteni az örömbe. És ez a negyven nap teljes egészében isteni eredetű! Mégis – teljesen elhanyagoljuk! A Kálvárián még csak ott volt néhány hívő… De a föltámadáskor senki sem volt ott! Senki sem hitt, mindnyájan reménytelenül kétségbe voltak esve! Jézusnak egyenként kellett őket megtérítenie örömében.”
Évtizedekkel ezelőtt hívta fel így a keresztények figyelmét e minden szempontból szomorú tényre egy belga katolikus lelkiségi író, Louis Evely. Mindmáig egyre terjedő hagyományt indított el elmélkedéssorozatával, mely az öröm útjáról szól. Ennek a „zarándoklatnak” a stációi – nem szemben a keresztút tradíciójával, hanem annak evangéliumi gyökerű folytatásaként – Jézus tanítványaival való találkozásait idézik elénk, amelyekre feltámadása és mennybemenetele között került sor az Újszövetség tanúsága szerint. Így az állomások közt szerepel Mária Magdolna, a „hitetlen” Tamás apostol, Saul vagy az emmauszi tanítványok jól ismert (?) története. Megannyi drámai útkereszteződés – életfordulók. Erre volna szükségünk ma is, valamennyiünknek.
A fájdalmak férfija, a szenvedés, a keresztút eseményei közelebb állnak hozzánk, e világi tapasztalatainkhoz. De a feltámadás számunkra még felfoghatatlan világát sejthetjük meg a tanítványok szavai nyomán megőrződött elbeszélésekből. Ezért érdemes végigelmélkednünk őket húsvét után.
Az öröm nem csak vidámságot és harsogó nevetést jelent. Evely is jól tudja, hogy a kereszténységünkből általa hiányolt öröm nem valamiféle virgonc állapot, hanem győzelem a szomorúság felett, s ennek isteni erejű reménye Krisztus feltámadásával örvendeztette meg a világot.