Ministránsok városa
Az egyházmegyei ministránstalálkozón, október 6-án Veres András győri püspököt, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökét látta vendégül Ternyák Csaba egri érsek.
Megújult a veszprémi érseki palota
Assisi Szent Ferenc ünnepén, október 4-én Márfi Gyula érsek megáldotta a kívül teljesen, belül részlegesen megújult érseki palotát. Az ünnepségen jelen volt Michael August Blume apostoli nuncius, valamint a főegyházmegye papjai, intézményvezetők, városi és megyei vezetők.
Mária iskolája, október imádsága: a rózsafüzér
Ismét itt az október, a Szűzanya és a rózsafüzér hónapja. Egyházunk közössége hosszú századok óta imádkozza ezt az egyszerű, mégis kimeríthetetlenül mély, Krisztus szemlélésére irányuló imádságot, Mária áldott füzérét, „mely Istenhez láncol minket”.
Hallgassuk Istent, hogy vele együtt meghalljuk az emberek kiáltását!
Október 3-án délelőtt a Szent Péter téren tartott szentmisével kezdetét vette a püspöki szinódus tizenötödik rendes közgyűlése, amelynek témája „a hit, a fiatalok és a hivatástisztázás”. A Szentatya homíliájának fordítását teljes terjedelmében közöljük.
A világirodalom terített asztalánál
A lélek kalandjának tartotta az esszét a 125 éve született Gyergyai Albert