Mindenben meglátni Isten csodáját

Fotó: Merényi Zita

 

A budapesti Magyar Szentek templomában október 6-án ünnepi szentmisében adott hálát Spányi Antal püspök, a Katolikus Karitász elnöke, az egyházmegyei karitászigazgatók és mintegy kétszáz önkéntes és vendég azokért, akik önzetlenül segítik a rászorulókat.
A szertartás elején Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Hangsúlyozta, hogy a szentmisében ezúttal azokért az önkéntesekért adnak hálát, akik a különböző szociális ellátások területén példaértékű munkát végeznek. Őket ismeri el ezen a napon a segélyszervezet a Caritas Hungarica díjjal.
Spányi Antal püspök a szentbeszédében kiemelte: Jézus egész életében, minden tettében az Atya szeretetét sugározta. Aki Jézussal találkozott, Isten jóságával találkozott. Ő mindenkinek fölkínálta a jóságban való újjászületést és megújulást. Bűnbocsánatával lehetőséget adott a bűnök által okozott sebek gyógyulására. Szeretetével új életet akart ajándékozni az embereknek, ezáltal önmagunk fölé emelve bennünket, hogy ne ehhez a világhoz igazodjunk, hanem őt kövessük, járjunk a nyomában, s így majd elérkezzünk az atyai ház örömébe.
– Fontos, hogy ne a magunk bölcsességével, akaratával induljunk neki a világnak, hanem a szentmisék és a szentségek segítségével valóban Krisztus követségében járjunk – figyelmeztetett a püspök.
Ha bennünk Krisztus van jelen, akkor mindenben és mindenkiben meglátjuk Isten csodáját, szeretetét, Krisztus képmását – fogalmazott a főpásztor, és Assisi Szent Ferencre emlékeztetett, aki minden teremtményben Krisztust látta, s Krisztust megillető szeretettel fordult az elesett ember felé.
S hogy mivel adhatom másoknak Krisztust? A szavaimmal, a türelmemmel, a figyelmemmel. Ám fontos, hogy ezt kiszámíthatóan tegyem, úgy, hogy az elesett ember számíthasson a szeretetemre, megértő vigaszomra, emberi szavamra.
– XII. Piusz pápa arról beszélt, hogy a világ számára gondot jelent a jók kifáradása. Ezért arra biztatott, hogy ne csak a bűnösökért, a rosszakért és a rászorulókért imádkozzunk, hanem a jókért is, hogy állhatatosak és hűek maradjanak, hogy kitartsanak a jóban. Küldetésünk ez is: a jókért imádkozni. Így erősítjük és így szilárdítjuk meg Isten országát, amelyet Krisztus hozott el közénk a szeretetével – zárta szentbeszédét Spányi Antal püspök.
A szentmisét követően átadták a Caritas Hungarica díjat, amelyet idén negyven önkéntes vehetett át.
A Katolikus Karitász vezetősége 2012-ben alapította meg az elismerést, amellyel biztosítani kívánja az önkénteseit arról, hogy az Egyház nagyra értékeli a rászorulókért végzett munkájukat.
A Caritas Hungarica díj célja továbbá az is, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet példája nyomán karitatív tevékenységre buzdítsa a közösségeket, és példaképül állítsa mások elé azokat a köztünk élő híveket, akik Krisztus szeretetével önzetlenül segítenek a rászorulókon. Mindezt Jézus tanítása szellemében teszik: „éhes voltam, és ennem adtatok, szomjas voltam, és innom adtatok, vándor voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és fölkerestetek” (Mt 31,35–36).
A díjra minden évben egyházmegyénként legfeljebb három plébániai önkéntes karitászmunkatársat javasolhat a helyi karitászigazgató. Az elismerést azok kapják, akik a legtöbbet tettek a rászorultakért az idősek, a betegek, a családok, a gyermekek, a társadalom peremére sodródottak támogatása terén.
Az idei esztendőben egy támogatónak, Janas Hubertusnak is megköszönte a karitász vezetősége, hogy csaknem huszonöt éve áldozatos szeretettel viseli szívén hazánk rászorulóinak sorsát, és segíti a Katolikus Karitász munkáját.
A díjak átadását követően Zagyva Richárd, a karitász országos igazgatóhelyettese méltatta a díjazottakat. A kitüntetettek nevében Herjeczki Jánosné köszönte meg az elismeréseket.

Forrás: Katolikus Karitász

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .