Megújult a veszprémi érseki palota

A felújítás a jelentős kormányzati támogatásnak köszönhetően valósulhatott meg. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a köszöntőbeszédében felidézte az ezeréves veszprémi püspökség megalapításának időszakát, és hangsúlyozta, hogy ez volt akkoriban az egyik első és legnagyobb egyházmegye. A mindenkori veszprémi főpásztor otthona az ország egyik legszebb barokk épülete – mondta, és hozzátette, hogy az ehhez hasonló, kiemelt nemzeti értéket is képviselő ingatlanok fenntartása, állagvédelme nem várható el pusztán a hívektől. A miniszterelnök-helyettes büszkén beszélt arról, hogy az Európai Unióban arányaiban a magyar kormány fordítja a legtöbb pénzt az egyházak támogatására.
Takáts István érseki kancellár köszönetet mondott az igényes, szép munkáért az átalakítási projekt valamennyi résztvevőjének, köztük a tervezőknek, a kivitelezőknek és a restaurátoroknak. Márfi Gyula érsek megköszönte a kormánynak a nagylelkű támogatást, majd beszédében arra is kitért, hogy Magyarországon kifejezetten korrekt és jó az együttműködés az állam és az Egyház között. A főpásztor hangsúlyozta, hogy felelősek vagyunk az utánunk következő nemzedékekért. Örömét fejezte ki amiatt, hogy ha majd át kell adnia a főegyházmegye kormányzását utódjának, akkor nem egy rossz állagú épületet hagy rá. Ez a palota számos rendezvénynek, találkozónak, kiállításnak adott otthont eddig is, és mostantól ez a megújult környezet várja majd az idelátogatókat – fogalmazott a főpásztor.
Az átadóünnepségen közreműködtek a Padányi Katolikus Iskola diákjai és a Magyar Honvédség Légierő Zenekara, Katona János alezredes vezényletével.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..