Radikálisan mérsékelt

Újra megjelent az Igen – 2007-ben elhallgatott, de némi erőgyűjtő szünet után, kibővült és megfiatalodott szerkesztőgárdával nekilátott huszadik évfolyamának az Igen, mely alcímében a katolikus közösségek radikálisan mérsékelt lapjának vallja magát.

Séta utca: Tékozló

Magyar szakos tanárok között utazom egy kisbuszban. Szegedtől Budapestig bizony hosszú az út, s hogy észrevétlenebbül peregjenek a kilométerek, örökbecsű iskolai elszólásokat és nyelvbotlásokat, másképpen aranyköpéseket idéznek fel.

Diákok a Biblia körül

A Szentírás hete Sopronban – „Isten minden szava igazság, védőpajzs ő azoknak, akik benne bíznak.” A Példabeszédek könyvéből vett mottó jegyében rendezték meg a soproni Római Katolikus Általános Iskola,

Mária, a közbenjáró közvetítő

Májusban és októberben különösen is megmutatkozik katolikus vallásosságunk egyik jellemzője, a Mária-tisztelet. A loretói litánia közös, templomi éneklése a magyar katolikus hitélet legszebb hagyományai közé tartozik.

Indiai biblikus professzor előadása Budapesten

Rekha Chennattu indiai szerzetes nővér a Biblia éve keretében két előadást tartott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán, az Újszövetségi Szentírástudományi Tanszék és az Alapvető Hittan Tanszék meghívására. A vendégelőadó a Mennyekbe Felvett Szűzanya apostoli kongregáció (Religieuses de l’Assomption) tagja, melynek alapítóját, Marie-Eugénie Milleret de Brou (1817-1898) francia szerzetes nővért 2007. június 3-án avatta szentté Rómában XVI. Benedek pápa.

„Sajnálom a tömeget”

Ötvenéves a Misereor – Jézusnak a második kenyérszaporítás előtt mondott szavaiból vették a német püspökök 1958-ban alapított segélyszervezetük nevét. („Misereor super turbam…” – sajnálom a tömeget, már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük – Mt 15,32).

Májusi Imaszándékok

Általános szándék: – Hogy a keresztények jobban értékesítsék az irodalmat, a művészetet és a tömegkommunikációt egy olyan kultúra támogatására, amely védi és előmozdítja az emberi személy értékeit.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.