Százéves a Nyugat

Ignotus Pál főszerkesztő 1908. január 1-jén indította útjára a magyar kulturális életre máig nagy szellemi hatást gyakorló folyóiratot, a Nyugatot, amelyet akkor Osvát Ernő és Fenyő Miksa szerkesztett.

A vasfüggönyön innen és túl

Felvonásközök Horváth Zoltánnal – Könnyed beszélgetésre számítottam a vizsgaelőadására készülő Horváth Zoltánnal. Bőven ad témát a Pesti Magyar Színiakadémián eltöltött három év, az első filmszerep és a Magyar Színházban tavaly bemutatott, azóta nagy sikerrel játszott Tamási Áron-darab, az Ábel. Hallgatva lelkesültséggel átitatott hangját, figyelve fiatalosan csapongó, ugyanakkor pontosságra törekvő, visszacsatolásokkal teli, indázó gondolatait, őszintén meghökkent.

Az építő főpap

Emlékezés Glattfelder Gyula csanádi püspökre – Nyolcvanöt éve, 1923. március 25-én el kellett hagynia a csanádi egyházmegye akkor székhelyét, Temesvárt az egyházmegye püspökének, Glattfelder Gyulának. Trianon óta személye szálka volt a román hatóságok szemében. Körleveleiben, beszédeiben igazságtalannak nevezte ezt a békét, az ország és az egyházmegye területének megcsonkítását. A püspökség három részre szakadt: százhatvan plébánia Romániához került, hetven Szerbiához, és mindössze harminchárom plébánia maradt Magyarországon.

Szlovákia

Emléktábla a kassai dómban – Alojz Tkác kassai érsek (képünkön) a nagycsütörtöki olajszentelési mise után a székesegyház bejáratánál megáldotta azt az új márványtáblát, amely a kommunista rezsim alatt üldözést szenvedett papoknak állít emléket. František Majoch, Abszolón Ede, Ján Nemec, Štefan Beaver, Szmutkó Emil, Michal Rovnák, Hettmanek János, Ignác Kriššák neve olvasható a táblán.

Innen-onnan

A szaúdi király párbeszédjavaslata – A házasság, a család fontossága és az értékek, amelyek szükségesek a családi élet fenntartásához megfelelő kiindulási pontot jelenthetnek a vallásközi párbeszéd számára – nyilatkozta P. Gianfranco Grieco ferences, a Család Pápai Tanácsának irodavezetője.