Mária-dalok költője

Amikor Ady Endre Rudnyánszky Napszállat felé című verseskötetéről ír a Nyugat 1912. januári számában, ilyen sorokat fogalmaz: „Gyönyörködéssel, meg-megrikat-tan s össze-össze borzongva teszem le s veszem kezembe újból-újból Rudnyánszky Gyula verseskönyvét. Poétát, kit diákkoromban már kiválónak tanítottak s azóta talán még kiválóbb s az emberét, kit már akkor szerencsétlennek hallottam s azóta sokkal szerencsétlenebb (…) különb volt az összes korabeli Arany- s Petőfi-epigonoknál, kik hírre, polcra vergődtek, s több talán még Komjáthynál, Reviczkynél is…” Ady – mint legtöbbször – fején találta a szöget, talán éppen lelki rokonságuk miatt, az „új idők új dalai” érzetében és abban a küzdelemben, amely a tisztább látásért folyt. Rudnyánszky feleségével 1905-ben Amerikába vándorolt, ahol megvakult. Miltoni sors – mondhatnók -, amely egyúttal valóban szerencsétlenség – és benső megértése az életnek. Rájön: a világ rejtelem és a vallás nem különíthető el; nem a marxizmus és más efféle magyarázatok adnak választ az ember kérdéseire, hanem az a teremtéssel együtt járó sugallat, amely a költővel (költőkkel) különösen is érzékenyen érinti az egyént és a társadalmat két lét-dimenzió összhatásában.

Mennyire mély nyomokat hagynak bennünk ezek a Rudnyánszky-sorok: Munkám delén nyomott le a kereszt. / Akik híven szeretnek, mégis árvák, / Az ember-sorfalon szenvedve járják / Végig a méltatlan vesszőfutást: / Dalom fölöttük a palást. A dal vigaszában maga a költészet jelentkezik, s a költőben – annyi más köznapi és történelmi szekcióban – vallásának Mária-tisztelete. A tiszta katolikum, amely benne ha vívódva is, mindenkor utat talált. A század árvasága, az új kor magánya, az elhagyatottság gyötrelme? Megannyi kérdés Rudnyánszky realizmusában, amikor Felajánlásában így énekel: E dal Tied, Jézusunk anyja, / Tied a szív, amelyből fakadt. / A hír kezem fejedre fonja, / Te ihletéd a húrokat. Mintha messzi századokból Zrínyi, a költő szólna monumentális eposzának Invocatiójával (fohászával). És ki ne gondolna Ady A pócsi Mária versére, amikor Rudnyánszky strófáit olvassa az Örökkévaló Szűz Máriához: Te adsz erőt, vigasztalást nekem, / Midőn a lét uralmát szenvedem; / Ha e kor árja lelkem sodorja / S elönt az emberirtó bűnözön: / Te vagy reményem örök-magas orma; / Kezedre perdül szememből a könny / Édeni rózsa, mennyei fény, / Oh Mária, Mária, áldalak én!

Hogy ellentmondásos világnézetű lett volna – amint korábban egyesek írták róla, nem hinném. Csupán küszködőn keresztény értékrendű. Rendkívül szociális érzékenységű. Ismerhette Prohászka néhány erős írását is ebben a társadalmi kérdéskörben, véleményét és magatartását. Azt a megbélyegző konzervativizmust is el kell utasítani, amellyel vádolták – tanácsadásában a társadalomnak. A templom és a gyár versében az előbbi így szól: Szülője önzésnek, nyomornak! / Te tápot adhatsz a gyomornak, – /A szellem üdve én vagyok! Korunk megszólítása ugyanez, amikor a materiális érdek teljesen elébe lép a benső világ magasabb érdekeinek. Rudnyánszky Gyula a teremtés egység hozsannáját zengte vakon is, és jogosan kérdezi vers-örökségével korunktól: Kezdetétől a világnak / Mit láthatnak, akik látnak? / Hisz’ láttára kész remeknek / Mást se tudnak, csak hebegnek; / Durva kézzel kotorásznak / Rejtekében a csodásnak. Elfelejtik, a csodák az emberekben vannak: Istenhez emelkedő lelkekben…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.