A hét szentjei

Magallanes Szent Kristóf áldozópap és társai vértanúk (Május 21.) – Mexikóban született 1869-ben. A súlyos keresztényüldözés idejében huszonnégy kereszténnyel együtt halt vértanúhalált. Közöttük papok és világi hívek voltak, akik megvallották Krisztus királyt. 1927-ben haltak meg hitük megvallásáért.

Innen-onnan

Felnőtt keresztelkedők Kelet-Németországban – Gerhard Feige magdeburgi püspök május 7-i nyilatkozata szerint egyházmegyéjében majdnem minden ötödik megkeresztelt felnőttkorú. Németország keleti tartományaiban (az egykori NDK területén) általában megfigyelhető ez a jelenség. Nem nevezhető tömegesnek, de stabil arányú. Az egyházközségek fontos feladata a megtérők befogadása a közösségbe. (KAP)

Az átmenet pápája

Amikor 1958. október 28-án 77 évesen pápává választották, széles körben rövid, átmeneti pápaságról beszéltek. Tény, hogy még öt évig sem tartott. Ma már mégsem nevezi senki átmeneti pápának, annál inkább az átmenet pápájának.

Videomeghívó a Magyar Sydney-re

Már online is lehet jelentkezni a találkozóra – Ternyák Csaba egri érsek videoüzenetben hívja a fiatalokat a sydney-i ifjúsági világtalálkozóval párhuzamosan július 17. és 20. között Egerben sorra kerülő Magyar Sydney-re.

Vatikán

A pápa pünkösdi szentmiséje – Benedek pápa homíliájában az egyház egyetemes és egységes voltáról elmélkedett, valamint arról a békéről, amelyet Krisztus adhat meg az emberi szíveknek.

Séta utca: Tömegsír

Hazánkban néhány hete látható az Oscar-díjas rendező, Andrzej Wajda legújabb filmje, Katyn címmel. E megrendítő alkotás azt mutatja be, hogyan mészároltak le a szovjetek 1940-ben huszonkétezer lengyel hadifoglyot tarkólövéssel, majd földelték őket tömegsírokba.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.