Az Olvasó írja

Hogyan? Imáinkkal, önmegtagadásainkkal, jó cselekedeteinkkel, mindenféle erénygyakorlatainkkal, szentáldozásainkkal… Ahány ilyesmit végeztünk a kongresszus sikeréért, ez annyi búzaszemet jelentett. Fél évvel a kongresszus előtt két tányért helyeztünk a Szeráfikum kápolnájának oltárára. Az egyik üres volt, a másikban búzaszemek: minden jó cselekedet után egy szemet tehettünk a másik tányérba. Ugyanilyen két tányér volt az iskola minden osztályának katedráján is. Tehát nemcsak a „barátfiókák”, hanem minden diák gyűjthette a búzaszemeket. (Voltak családok is, ahol szintén ilyen módon készültek az Eucharisztikus Kongresszusra. ) Az összegyűlt búzát Budapestre vitték, ott lisztté őrölték, és ebből készítették a kongresszusra az ostyát. Összesen 16 és fél mázsa ilyen búza gyűlt össze a világ magyarságának áhítatos buzgóságából. Kellett is, mert mindennap százezrek áldoztak. A kongresszus befejezésének napján több mint egymillió áldozó volt. Jóval később tudtam meg a Szociális Testvérek Társaságának A Lélek Szava című lelkiségi lapja 1998/3. számából, hogy ezt a búzaszemgyűjtési akciót ők kezdeményezték. Tisztelet nekik!

Daczó Árpád Lukács OFM

Várpalotai városmisszió – ötvennyolc év után

Csodálatos négy napban volt részük a várpalotai híveknek április 17-től, amikor az Isteni Ige Társasága tartott négy napon át városmissziót és utcai evangelizálást a város lakóinak. A verbita atyák és testvérek Nagy Károly kanonok plébános meghívására érkeztek ide, világi munkatársaik kíséretében. A programsorozat központja a Nepomuki Szent János nevét viselő katolikus általános iskola és a Nagyboldogasszony-templom volt. A vendégek csütörtök délelőttől folyamatosan érkeztek, majd délután a templomban városi hívekkel együtt imádkozták el a missziós rózsafüzért. Ezután következett a városmissziót megnyitó szentmise, majd Róbert testvér előadásában Mexikóról és a missziós önkéntességről beszélt a nagyszámú érdeklődőnek. A beszélgetés után az egyházközség családjai saját otthonaikban szállásolták el a misszionáriusokat.

Másnap a város fiataljaival találkoztak a verbiták. Olyan volt ez a gyerekek számára, mint egy világ körüli utazás, hiszen a szerzetesek Indiából, az afrikai Ghánából, Indonéziából, Lengyelországból, a Fülöp-szigetekről, Vietnamból, a szomszédos Ausztriából és természetesen Magyarországról érkeztek ide. Mindegyikük – saját hazája képviselőjeként – bemutatta, hogyan éli meg ő a kereszténységet. Felmutatták a hallgatóknak, hogy a különböző kultúrák nem akadályoznak meg minket a közös hitben, sőt kiegészítik egymást. A legnagyobb sikert talán a ghánai testvérek aratták mókás dalaikkal és dobkíséretükkel. De bemutatkoztak az indiai testvérek, az Indonéziában negyvenhét évet töltött magyar származású atya, aztán Margit nővér, aki azt mondta, boldogság az életet Istennel élni, de boldog élet csak nehézségek vállalása árán lehetséges. A testvérek hétvégére utcai evangelizáláshoz kérték a gyerekek segítségét, és meghívták őket szüleikkel együtt a hátralévő napok programjaira. Végül záróimában fordult a közösség az egész világért könyörögve a mindenhol jelen lévő Istenhez.

A pénteki program során délután az Isteni Irgalmasság órája után a verbiták találkoztak Várpalota egyházi és polgári képviselő-testületeivel, majd este a templomban a missziós rózsafüzér és a szentmise után a ghánai missziós koncert kezdődött. A szombati nap az utcai evangelizáció jegyében telt. Az emberek nagy létszámban keresték fel a hithirdetőket. Vasárnap szerte a várpalotai körzetben megfordultak a vendégek, jártak Inotán is és a városi plébániatemplom miséin. Sebastian atya fogalmazta meg a zárógondolataikat: ha itt-tartózkodásukkal csak annyi történt, hogy a régi, hűséges hívek megerősödtek hitükben, már érdemes volt eljönniük. Végül is ez a misszió feladata: megerősíteni a hitet az emberek szívében.

Berkes Angéla

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.