Közösen az emberibb és értelmesebb életért

Míg a felnőttek a reggeli szentmise áldását fogadták, a gyerekek a várakozás feszültségét játékkal igyekeztek oldani. Szaladgáltak, ugráltak, bújócskáztak a templom körüli bokrok között. Apjuk, vigyázó szemét a csemetéken tartva, már a kezében szorongatta az előviteli keresztet. Arcán tükröződött a rábízott feladat felelősségének komolysága, s egyben büszkesége is, hogy az idei élő rózsafüzér zarándoklaton ő vezetheti a soroksári Nagyboldogasszony-főplébánia összesereglett híveit. Él még a családban a tavalyi imádságos együttlét örömteli élménye, az előttük álló feladat teljesíthetőségének reménye. A hit, hogy Isten segítségével, az összetartozás erejével ismét példát mutathatnak embertársaiknak, a szűkebb és tágabb közösségnek, a nemzetnek. Hogy örömet és békét csak az egység ajándékozhat mindnyájunknak. „Mária, jó Anyánk, kérünk, hogy nézz le ránk” – hangzott fel az ének, s a zarándokcsoport elindult, követve az élen haladó keresztet. Apa, ugye megfogod a kezemet – kérte Balázs az édesapját… Utcákon, kereszteződéseken, parkokon, játszótereken át, patakok mentén haladva vonultak a Duna irányába. Ott hajós zarándoklattá alakult a menet, hogy ismét szárazföldre lépve folytassa útját a kitűzött cél felé.

A soroksáriakkal egy időben öt különböző helyszínről, Máriabesnyőről, Csillaghegyről, Farkasrétről, Rákoscsabáról összesen kilenc irányba indultak el a hívek. Kijutva a városból gyalogutakon, földutakon, erdei ösvényeken haladva zarándokhelyeket, templomokat, kilátópontokat, erdei pihenőket érintve a nap végére jutottak el arra az öt plébániára, ahol két csoport találkozott egymással. Az ottani hívekkel együtt, a nap lezárásaként közös szentmisén adtak hálát a zarándoklat sikeréért. Útjuk során rózafüzért fűztek Budapest köré. A láncszemek között ott volt Balázska és apukája kézfogása, imája mellett a többi gyerek és szülő, idős és fiatal szeretetgesztusa is. A keresztény közösségek lelkesedése talán megérintette a járó-kelő, sétáló, kíváncsian figyelő városlakókat, az autósokat, kerékpárosokat, a rendőröket is, akik sok helyen segítették a gyaloglók útját. A mindennapok forgatagában a kívülállók lelkét, a szebbnél szebb Mária-énekeket, imádságokat hallva egy-egy pillanatra vagy percre megérinthette az ünnep öröme. Őértük, a nem hívő testvérekért is szólt a könyörgés, hogy omoljanak le azok a lelki falak, melyek elválasztják az embereket Istentől, egymástól, a boldogabb élettől. A zarándoklat – amellett, hogy alkalmat adott egymás jobb megismerésére – lehetőséget kínált a városszéli templomok, kegyhelyek, természeti és kulturális értékek felkeresésére is. Az idei zarándoklat a Biblia évének jegyében zajlott. A négy rózsafüzér húsz titka segítségével a résztvevők végigelmélkedték az evangéliumot, Jézus életét és örömhírét.

Útközben Balázskáék is többször megpihentek. Ilyenkor az ugyancsak Soroksárról érkező fiatal lány, Katalin elővette gondosan becsomagolt gitárját, amit abban a reményben cipelt magával a zarándokúton, hogy „valahol majd csak szükség lesz a zene megnyugtató harmóniáira”! Megpendítette a húrokat, s a szép gyermekhangon felcsendült az ének: „Ragyogj ránk, napsugár, mert Jézus minket vár!” Az élő rózsafüzér zarándoklat résztvevői keresztény hitük megvallásával Krisztushoz hívták embertársaikat. Találóbb gondolattal nem is lehetne befejezni ezt a tudósítást, mint amit Erdő Péter bíboros, prímás, érsek mondott a városmisszióról: „Amint templomaink és hívő közösségeink Isten jelenlétét sugározzák, és ezzel új, értelmes, önzetlenségre hívó közösséget teremtenek az emberek között, úgy a modern nagyvárosok egészében is Krisztus jelenléte és üzenete hitünk szerint emberibbé, értékesebbé teszi az egész közösség életét.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.