A Biblia éve (6.): Isten igéje – háromféle módon

Érthető módon ebben az évben többet írunk és beszélünk a Bibliáról. A tudományos konferenciákkal, a népszerűsítő előadásokkal, sőt még a bibliakiállításokkal is ugyanazt szeretnénk elérni: azt, hogy a kevésbé vallásos emberek is megismerjék és egyre jobban értékeljék a Bibliát.

„Ott voltak a derék tábori lelkészek mindenütt…”

Papok a hadseregben – A lelkészi szolgálat a hadra kelt seregekben nem a modern idők sajátja. Már ősidők óta voltak olyan személyek, akik a katonák lelki életével foglalkoztak. Cikkünkben röviden ismertetjük a katonai lelkészet történetét és az Osztrák-Magyar Monarchia fegyveres erőiben szolgálatot teljesítő atyák munkáját.

Kereszténydemokrácia és konzervativizmus

Az elmúlt években számos politikus használta szinonimaként a következő fogalmakat: konzervatív, kereszténydemokrata, jobbközép és nemzeti. Nagy zavar mutatkozik a fogalmak használatában, ezért érdemes röviden ismertetni ezen politikai eszmerendszereket és állambölcseleti irányzatokat.

A legdinamikusabban növekvő népcsoport

A magyarországi cigánypasztorációról – Országos katolikus cigánytalálkozót rendeznek május 31-én Gödöllőn. A rendezvényen ezúttal vallásos oldaláról mutatkozik be a magyarországi cigányság, többek közt tanúságtételek, kiállítások segítségével. Korábban Dúl Géza országos cigánypasztorációs referens készített átfogó elemzést a hazai cigányság helyzetéről, azon belül a cigánypasztorációról. Ebből a tanulmányból közlünk részleteket.

Merre tovább, Magyarország?

A népesedés égető kérdései – Nemzeti sorskérdésünkről Van-e kiút a népesedési válságból? címmel szervezett konferenciát nemrégiben a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) a budai Szent Margit Gimnázium dísztermében. Az eseményen megjelent Mádl Ferenc volt köztársasági elnök is.

Közös kincsünk – a könyvek könyve

Ökumenikus találkozás keretében tekintették meg a Kalocsai Érseki Könyvtár bibliakiállítását az Ökumenikus Tanács tagjai: D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, az Ökumenikus Tanács elnöke; Tarr Zoltán református lelkész, zsinati tanácsos; Mészáros Kornél, a baptista egyház főtitkára és Bóna Zoltán református lelkész, az Ökumenikus Tanács főtitkára.

A hét szentjei

Szent Marcellínusz és Szent Péter vértanúk (Június 2.) – A IV. század elején szenvedtek vértanúságot. Marcellínusz pap, Péter klerikus volt. Damazusz pápa magától a hóhértól hallotta gyermekkorában vértanúságuk történetét. Nagy Konstantin bazilikát emelt sírjuk fölé. Római voltukat igazolja, hogy mindketten szerepelnek a római misekánonban.