A hét szentjei

Lwanga Szent Károly és társai vértanúk (Június 3.)

Francia misszionárius atyák 1879-ben érkeztek Ugandába. Szívesen fogadták őket, és számosan keresztények lettek az ország vezető emberei közül is. Károly a király szolgálatába került, majd az apródok vezetője lett. Hitükért huszonegyen haltak meg 1886-ban.

Szent Bonifác püspök és vértanú (Június 5.)

Angliában született, a Winfried neved kapta a keresztségben. Szent Benedek rendjébe lépett, és a germánok megtérítésén fáradozott társaival együtt. Sokat ügyködött az egyházkormányzat megszervezésén Bajorországban, Hessenben és Türingiában. 754. június 5-én pogányok támadták meg a bérmálás szentségének kiszolgáltatására érkező püspököt, és halálosan megsebesítették. Sírja Fuldában található.

Szent Norbert püspök (Június 6.)

A Rajna-vidéki Xantenben született 1080 körül. Kanonok lett, igazi megtérése után, amely 1115-ben történt, lemondott javadalmairól, valamint birtokairól, és szerzetes lett. Szigorú életformát kialakítva, követőivel megalapította, a Prémontré völgyében lelkipásztorkodó kanonokrendet, a premontreiek rendjét. 1126 tavaszán megkapta rendjének jóváhagyását, majd rövidesen Magdeburg érsekévé választották. 1134-ben halt meg. Amikor később a város protestáns lett, rendtársai holttestét Prágába, a várhegyen épült kolostorukba vitték.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..