Ifjúság, család, közösségek

Az ifjúság legnagyobb problémái a munkanélküliség, az elszegényesedés és a létbizonytalanság. Fokozódó individualizálódás, növekvő kulturális és társadalmi szakadás jellemző rájuk. Nyílik a „kulturális olló” az egyes társadalmi rétegek fiataljai között a kulturális javakhoz való hozzáférés terén. Szabadidő-töltési szokásaikra a magányos szórakozás jellemző: négy-öt óra időtartamban interneteznek és tévéznek. Nagy gond, hogy jelentős részük társas kapcsolatnak tekinti a számítógépes csevegést. Ez vette át a baráti társaság, a hagyományos közösségi terek szerepét. Magányos „zárványlétet” élnek. A csetelés nem helyettesítheti az élő közösségeket, az pedig, hogy az ellenőrizetlen internetes tartalmaknak válogatás nélkül hitelt adnak, riasztó.

A középiskolások körében egyre gyakoribb a passzív, céltalan időtöltés, fokozódóban van a „plázaidentitás”. Többségük felfogását a fogyasztói logika jellemzi. Növekvő a céltalanság, a jövőkép-nélküliség. Többen hisznek közülük a telepátiában és a horoszkópban, mint a Szentháromságban; a kabbalában, a lélekvándorlásban és a mágiában, mint a feltámadásban.

Átalakuló családi viszonyaink

Az elmúlt két évtizedben nagyobb mértékű volt a házasságkötések visszaesése, mint a születéseké. A szülőképes korú nők között 1990 és 2010 között a KSH adatai szerint hatvannégy százalékról negyvenegyre csökkent a házas nők aránya. A házas többségből kisebbség lett! Harmincéves korig több a hajadon, mint a házas. Korábban a fordítottja volt a jellemző.

Az élet nagyon fontos iskolája

Idősek a társadalomban

„Szívedből, lelkedből tiszteld az apádat, s anyád fájdalmát soha el ne feledd.” (Sirák fia könyve 7,27)
A XXI. század egyik legpozitívabb eredménye a születéskor várható élettartam meghosszabbodása. A fejlett országokban ez az egyik legnagyobb társadalmi siker, és egyben a legnagyobb kihívás is.

A társadalmi kirekesztés ellen

A fogyatékkal élők helyzetéről

„Ne átkozd a némát, és ne tégy akadályt a vak útjába, hanem féld az Istent.” (Lev 19,14) 

Szeptember 18-a a rokkantak és fogyatékkal élők világnapja. Hazánk és a világ egyik legfontosabb kötelessége lenne az ő integrálásuk, speciális jogaik védelme, önrendelkezésük biztosítása és emberi méltóságuk tisztelete, ám ennek gyakran nem tesz eleget. 

„A telhetetlen bírvágyról”

Rerum Novarum: százhúsz év után is tanulságos

XIII. Leó pápa 1891. május 15-én tette közzé enciklikáját, amelyet azóta a katolicizmus „közéleti kiáltványaként” tartanak számon. A körlevél az újkori kapitalizmus kritikájának alapvető dokumentuma. Korát messze megelőző szemlélettel és tartalommal fejtette ki álláspontját a társadalmi igazságosságról, különösen az ipari forradalom okozta és a nemzetközi munkásmozgalom kialakulását kísérő problémákkal kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy az egyháznak joga van megítélni az erkölcsi kérdésekkel összefüggő társadalmi fejleményeket, és választ keresett arra, miként lehetne kiiktatni az osztályharcot a társadalomból. Bár kora konzervatív katolikusai túlzottan haladónak tartották az enciklikát, és nem örültek neki, XIII. Leó kijelentette: „A hallgatás kötelességünk megsértése lenne.”

Nem elsorvasztani: kiteljesíteni

A jóléti állam szükségszerűsége – Azt, hogy a jóléti államnak valamilyen formája létezzék, szinte minden politikai irányzat fontosnak tartja. Egyedül csak a libertariánusok támadják, mert szerintük ez azok jogait sérti, akik adójukkal a pénzügyi forrásokat biztosítják.

A kitörés esélye

A mammon civilizációja helyett… – Ne gyűjtsetek kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek a tolvajok és ellopják… Ahol a kincsed, ott a szíved is…” (Mt 6,19-21)