XIII. Leó és minden utódja hangsúlyozta az egyház illetékességét a szociális gondokkal kapcsolatban. Kora legsúlyosabb szociális problémájával, a munkáskérdéssel kapcsolatban világosan látta, hogy az egyház közreműködése nélkül nem megoldható.
„Ha a keresztény erkölcs hiánytalanul érvényesülne, spontán módon megteremtené – legalábbis részlegesen – a jólétet a külső dolgokban is, mivel megnyerné minden javak kútfeje, Isten tetszését, s korlátok közé szorítaná az élet kettős veszedelmét, a telhetetlen bírvágyat és az élvezetek hajszolását, amelyek az embert még nagy bőségben is boldogtalanná teszik. Minden baj gyökere a pénz utáni sóvárgás” (RN, 13,23).
XII. Piusz pápa a körlevél negyvenedik évfordulójára kiadott körlevelében, 1931-ben ezt írja elődjéről: „Bátran támadta és felborította a liberalizmus bálványait, semmibe vette megcsontosult előítéleteit, és megelőzte korát.
Megkérdőjelezte a liberalizmusnak az állam beavatkozását akadályozó nézeteit, és ösztönözte a népeket az elkötelezett szociális politika sürgetésére. Körlevele fényében egy új katolikus társadalomtudomány született” (Quadragesimo anno, 14,28).
XIII. Leó volt az első pápa, aki a munkásság társadalmi mozgalmai, pártjai és érdekvédelmi szervezetei, a szakszervezetek mellett is szót emelt, sürgetve a keresztény szellemiségű politikai pártok és szakszervezetek megalakítását. A hit alapjaiból vezette le a munkások, a munkájukból élők legalapvetőbb érdekeit és jogait.
A szociális körlevél kiindulópontja a munkásság tarthatatlan helyzete: „a legszegényebb sorsú embereken sürgetően és alkalmas módon segíteni kell, mert az emberiség nagy része méltánytalanul szomorú és nyomorult viszonyok között tengődik (…); a termelés és szinte a teljes kereskedelem egy kisebbségnek jutott a hatalmába, úgy, hogy néhány dúsgazdag ember a szegények hatalmas tömegeire rakhatta a szolgaság jármát” (RN, 2). Ezt követően a pápa óv a szocialisták magántulajdont megszüntető megoldási javaslatától. Ez ellenkezik a magántulajdon természet adta jogával. Ám a tulajdonnal társadalmi kötelezettségek is járnak! A feleslegnek a közjót kell szolgálnia.
A magántulajdont az emberi lét természetéből vezeti le, és ebben az összefüggésben különösen is hangsúlyozza a család önállóságát az állammal szemben. Felkínálja a keresztény megoldást, amely szerint az embernek kell a középpontban állnia. Ezután rögzíti, hogy az osztályharc nem szükségszerű, és rámutat megszüntetésének módjára. A tőkés társadalomban a munkásság és a tőkések közötti ellentét és az osztályok közötti különbség nem szükségszerű, mivel „sem a munka tőke nélkül, sem a tőke munka nélkül nem állhat fenn” (RN 15).
A munkás szabadon és méltányos szerződéssel vállalhat munkát. Joga van igazságos munkabérre, vasárnapi munkaszünetre és vallásának gyakorlására. A gyermekmunkát meg kell szüntetni, a nőket pedig csak megfelelő munkakörbe szabad beosztani.
A munkaadók legfőbb kötelessége, hogy munkásaikat ne tekintsék rabszolgának, tiszteljék személyi méltóságukat. Kötelesek nekik méltányos bért fizetni, hogy valamit félre is tehessenek a fizetésükből.
A munkások jogait fokozottan védi az egyház, mivel gyengék a tőkével szemben. A munkaadók és a tehetősebbek soha ne feledjék, hogy sem az isteni, sem az emberi törvények nem engedik meg, hogy a szegényeket haszonlesésből elnyomják, s más ember kiszolgáltatottságából húzzanak hasznot. „Nos, a bér, amelyet a munkásoktól elvontatok, felkiált, és az aratók szava felhatolt a Seregek Urának fülébe” – idézi a körlevél 17. pontja a Szentírást (Szent Jakab levele, 5,4). Majd az egyházra, az államra és a munkásságra tér ki, amelyektől a megoldást várja.
Az egyház feladata mindenekelőtt a világnézeti- erkölcsi és vallásos érzület erősítése és terjesztése, amely segít olyan társadalmi légkört megteremteni, ahol a tőke és a munka egyensúlya megvalósulhat. Ehhez még hozzájárul az egyház elkötelezett segítsége, amellyel „a szegények jólétéről olyan intézmények felállítása és támogatása révén is gondoskodik, amelyeket alkalmasnak ítél sorsuk enyhítésére” (RN, 24). Az állam kötelessége, hogy a piac okozta egyenlőtlenségek és nyomor miatt szociálpolitikát valósítson meg, beavatkozva a társadalmi folyamatokba.
„Az állam szolgálja a közösség és az egyén jólétét” (RN, 26). Teremtse meg a gazdasági és társadalompolitikai keretfeltételeket, és hozzon védőintézkedéseket a munkások javára. A körlevél önsegélyezésre szólítja fel a munkásságot, és e célt szolgáló munkásegyesületek szervezésére buzdít.
XIII. Leó pápa szociális enciklikája óta minden szociális enciklika a Rerum novarum történeti értékelésével kezdődik, s a legtöbb körlevél a Rerum novarum évfordulóján született. Hazánkban az enciklika tanításának Prohászka Ottokár, Gieswein Sándor és Vass József volt legkövetkezetesebb megvalósítója. A katolikus társadalmi tanítás kidolgozása az 1891-ben kiadott Rerum novarummal indult meg, amely új katolikus szociálteológiának lett az alapja, és fontos eszköze lett annak, hogy a katolikus tanítás utat találjon a modern világot izgalomban tartó társadalompolitikai, közéleti kérdések felé.
A körlevél sorai ma is sok tanulsággal szolgálnak, mindenkinek ismernie kellene. A közélet szereplőinek kötelező olvasmánya kellene hogy legyen! Akkor azt is megértenék, hogy a kereszténység társadalmi tanítása alapvető szellemi és erkölcsi eligazítást nyújt.
„Az egyház szociális tanítása nem harmadik út a liberális kapitalizmus és a marxista kollektivizmus között, hanem önálló, minden tekintetben sajátságos út. Nem is ideológia, hanem az emberi élet bonyolult összefüggéseinek szorgos vizsgálatából leszűrt eredmények pontos megfogalmazása a hit és az egyházi hagyomány fényében” (SRS, 41).
