Kiút a nyugdíjcsapdából

Magyarországon közel hárommillióan részesülnek nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban, ebből azonban csaknem másfél millióan nem töltötték be az öregségi nyugdíjkorhatárt. Több mint hétszázezer rokkantnyugdíjasunk van, ami nemzetközi összehasonlításban kiugróan magas szám, ráadásul ennek a csoportnak majdnem a fele korhatár alatti.
   
Kétszáz-háromszázezer fő dolgozik nyugdíj mellett, negyvenezer öregségi nyugdíjas pedig teljes munkaidőben. A nyugdíjba kerülés korcentruma három-négy évvel alatta marad a hatvankét éves nyugdíjkorhatárnak, ami Európában a legalacsonyabb. Eközben csak 3,7 millióan dolgoznak legálisan, vagyis a nyugdíjasok eltartása komoly terhet ró az adófizetőkre.
   
A nyugdíjrendszerek egyensúlyát három dolog fenyegeti: a demográfiai elöregedés, a csökkenő foglalkoztatás és a romló járulékfizetési fegyelem. Magyarországon mind a három jelen van.
   
A magyar társadalom napjainkra elöregedett. 2050-re a hatvan év felettiek aránya a társadalom harminchat százaléka lesz, a hatvanöt éven felülieké huszonnyolc-harminc százalék. Az elöregedés oka az alacsony termékenység és a növekvő élettartam. A rendszerváltást követően hazánkban másfél millió munkahely szűnt meg, s az aktívak aránya ma is tíz százalékkal elmarad az európai átlagtól.
   
Mindez azt eredményezi, hogy a nyugdíjbiztosítás pénzügyi fedezhetősége gyengül, a korhatár előtt nyugdíjba vonulók miatt elmaradnak a befizetési járulékok, a kiadási oldalon pedig megjelennek a korai nyugdíjasok, akiknek egyébként csak évekkel később kellene fizetni nyugdíjat.
   
Az 1989 és 1991 közötti foglalkoztatási válság aláásta a járulékvagyont, s nagy hiány öröklődött az egészség- és nyugdíjbiztosítás korszakából. Az 1997. évi reform után pedig a nyugdíjvagyon egyik évről a másikra nominálisan a felére esett vissza. Mivel a nyugdíjváromány tömege nem szakadhat el a járulékfizetéstől, először 1994 és 1997 között, majd 2007 és 2009 között nagyot vágtak a nyugdíjrendszeren. Ez és az 1997-ben a dolgozó generációk számára kötelezővé tett magánnyugdíjpénztári tagság is igazolta, hogy a nyugdíjrendszer stabilitását megbontja a politikai kitettség. A nyugdíjrendszer intézményi védelemre szorul a politikával szemben.
   
A jelenlegi nyugdíjrendszer a minél előbbi nyugdíjba vonulásra ösztönöz. Ennek hatására a nyugdíjban részesülők aránya magas a járulékfizetők arányához képest és a nyugdíjkorhatár emelése ellenére, a tényleges nyugdíjba vonulási átlagéletkor pedig csak igen lassan emelkedik. Ez rontja a nyugdíjbiztosítási alap egyensúlyi helyzetét, és költségvetési többletforrást igényel.
  
Az új nyugdíjkoncepció továbbra is felosztó-kirovó nyugdíjrendszer működtetésével számol. Ez a rendszer generációk közötti elosztást valósít meg, amely a szolidaritásra épül, nem pénzben kifejezhető, hanem emberi tőkét képez.
   
A nyugdíjrendszer révén is el kell ismerni a gyermeknevelést hasznos tevékenységként, hiszen csak a megszületett gyermekek képesek járulékfizetéssel biztosítani az előző generáció ellátásait. A jövőbeni nyugdíjak a következő generációk járulékfizető kapacitásától függenek, ezek nagysága pedig a mai emberitőke-beruházásokon: a gyermekvállaláson, a családtámogatáson, az oktatáson és az egészségügyön múlik. Ezért a jövő nyugdíjrendszere figyelembe kell hogy vegye a jövőbeni járulékfizetők felneveléséért tett erőfeszítéseket.
   
Jelenleg a nettó átlagkereset és a szolgálati idő számításán alapuló, azaz a szolgáltatásokkal meghatározott típusú ellátás van nálunk. Ennek számítási szabályai azonban nem áttekinthetők, az átlagon alapuló nyugdíjszámítás pedig nem ösztönzi a minél hosszabb ideig tartó munkavállalást.
   
Ezért hosszabb távon is egyensúlyban tartható, kiszámítható új rendszerre van szükség.
    
A leírtakból következik, hogy új nyugdíjkoncepció mellett új foglalkoztatási, oktatási, egészségügyi és családpolitikai stratégiára és koncepcióra is szükség van, csak ezek együttes megvalósítása biztosíthatja nyugdíjrendszerünk jövőjét.