Nagy események – kis lépések

2012-ben követi Rio de Janeiróban az a világcsúcs, amely a húsz évvel ezelőtt ugyanott megrendezett, „ENSZ-konferencia a környezetről és a fejlődésről” elnevezésű eseményen elhatározott célok teljesülését értékeli. 2012-ben ötven éve lesz annak, hogy Rachel Carson megjelentette híres könyvét Néma tavasz címmel, a világon elsőként nagyon megrázó példákkal érzékeltetve, hogy az akkori „zöldforradalom”, azaz a mezőgazdaság intenzívvé tétele, a növényvédő szerek korlátlan használata milyen visszafordíthatatlan pusztítást okoz a növény- és állatvilágban, s ennek beláthatatlan következményei lehetnek az emberre is. Máig ható eredményei között meg kell említeni (a világon először Magyarországon!) a DDT és más veszélyes vegyszerek használatának betiltását.

E könyv első vészkiáltása nyomán született a föld napja megünneplésének gondolata (először az USA-ban, 1970. április 22-én), továbbá az első komolyabb környezetvédelmi törvények az USA-ban, illetve a különböző állami ellenőrző szervezetek.
   
Ma talán még fontosabb üzenete van az egyre inkább szennyezett környezet és a fogyó természeti erőforrások miatti aggodalomból született híres, az úgynevezett Római Klub által 1972-ben szerkesztett, A növekedés határai című dokumentumnak.
   
1972 a környezetvédelem éve volt, hiszen ekkor rendezték meg Stockholmban az első környezetvédelmi világkonferenciát, és ebben az évben hozta létre az ENSZ környezetvédelmi intézményét és egyben környezetvédelmi programját, az UNEP-et.
   
1972 után a nemzetközi élet döntéshozói „hátradőltek”, és sokáig nem történt semmi, vagy ha lehet ezt mondani, folyt az „aprómunka”: az Európai Közösség elkészítette nem túl gyors hatású programjait, és a fejlett világ más országaiban is történtek intézkedések, de a helyzet csak rosszabbodott.
   
1984-ben megalakult az ENSZ Brundtland norvég miniszterelnök asszony által vezetett Környezet és Fejlődés világbizottsága, amely 1987-ben tette le Közös jövőnk című jelentését, amelyben megfogalmazták, hogy az emberiség képes fenntarthatóvá tenni a fejlődést, biztosítani jelen szükségleteinek kielégítését, anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációk lehetőségeit saját szükségleteik kielégítésére. Ez a jelentés alapozta meg a már említett 1992-es riói ENSZ-konferencián megfogalmazott dokumentumokat, döntéseket.
   
A konferencia sikere csak részleges volt, de elfogadták például az éghajlat-változási keretegyezményt, valamint a biológiai diverzitásról szóló egyezményt, és a cselekvési programokra tett ajánlásokat, Feladatok a XXI. századra címmel. A dokumentum négy részből áll. Az első olyan témaköröket tárgyal, mint a fejlődés elősegítése és a szegénység leküzdése a fejlődő országokban, illetve a fogyasztási szokások megváltoztatása. A második rész a környezeti és természeti problémákkal, a környezetre gyakorolt káros hatások mérséklésének vagy kiküszöbölésének témáival foglalkozik. A harmadik rész áttekinti a főbb társadalmi csoportok szerepét, a negyedik rész pedig a fejlődéshez szükséges eszközöket veszi sorra, így például a pénzügyi forrásokat.
   
A 2002-es johannesburgi csúcs mindennek ellenére megállapította, hogy több területen a helyzet nemhogy nem javult, hanem rosszabbodott, ezért újabb célokat tűzött ki, amelyek elérése a mai napig nem sikerült.
Rengeteg nemzetközi találkozó, sok ezer tonnányi dokumentum után kicsiket lépdelve készülünk a jövő évi második riói csúcsra, ahol még mindig ugyanaz az alapkérdés: képesek vagyunk-e, akarunk-e változtatni lakóhelyünk, a Föld megmentése érdekében?