Virágkirálynő Szent Rozália

Szentek névtárában bőven találni (segítő!) aktív „szereplőket”. Ha élettörténetükről keveset jegyeztek is fel, hatásukjelenlétük szinte zavarba ejtően eleven a népi lelkiségben.


   
Szent Rozália kultusza főleg a barokk korban teljesedett ki. Eltöprengek: az értelmesen megfogalmazott törvények a valóságot (az emberek szokásait, beidegződéseit) valóban igába hajtják? Természetesen van rendezői értelmük, de végül belenyúlnak abba a folyamatba, amely kimért szabályzókkal legtöbbször szegényebbé válik? Így állunk a népi vallásossággal, a gazdag kinccsel, melynek megcsappanása nem ebben a században, s nem ezekben az időkben kezdődött-kezdődik. Persze arról az egységről nem beszélhetünk, amely a középkort – mint univerzumot – jellemezte, de korunk közösségi buzgalma (a kisközösségeké) ismét fölfedezheti a hajdani „jámborság” modern lényegét.
   
Rozália. Így példa ő is sok százados hatásával, s nem csupán Esterházy Pál s mások kápolna építtető elhatározása nyomán, hanem az őket megfogó tradícióval, amely a palermói Monte Pellegrino barlangjának félhomályából 1166 körül teremtett legendát. Szicíliában vagyunk, ahol bőséges a folklór virága.
   
Hogy a Sinibald család tagja halálakor e barlang földjén fekve bal karját tette párnául a feje alá, s jobbjával a keresztet emelte, a középkori jelkép-világ példája.
   
Szicíliában „mirigyes döghalál” pusztított. Az 1624. esztendőt jelöli meg Telek József ferences. Búcsújárást említ, amikor a litániában (Palermo városában) két pap a segítő mártírok nevét énekelve, először említette Szent Rozáliát. Mintegy égi jeladásra: keresni kezdték és meglelték azt a helyet, ahol a „szent tetemei el valának rejtve”. Híre ettől kezdve terjedt.
   
A tudománytalan eljárás vádja lép elő, ha gyógyulásokról van szó manapság, s közben elfelejtik: a tudomány bővülésével más, újabb nehézségek jelentkeznek. Rozáliát a virágok királynőjének tartott rózsa latin nevéből, a rosából származtatja a nyelvészet. Mária, az Istenanya jelzője: Rosa mystica – Titkos értelmű rózsa. A keresztény költészetből Claudelt említjük. Ezt írja: „Egyedül a rózsa kellően törékeny, hogy kifejezze az örökkévalóságot.” Egy-egy név történetében meglelhető annak égi mása. Miért lenne csupán profán értelmű, ha a népdalok egyszerűen rózsámnak nevezik a kedvest, legyen az lány vagy legény! A templomokban látva a bensőségével is megragadó Rozália-szobrot, imádkozhatja a zarándok: Tövis nélkül nyílt szép Rózsa. Üdvöz légy Szent Rozália. XVII. századi himnusz. Mi lenne a leggyöngédebb zenei kísérete, ha nem Schubert Rosamunda-nyitánya. A kegyelemtől választott zeneköltő múlhatatlan őszintesége – „a világ éjjelén.”