A hét szentjei

Szent Romuald apát (Június 19.) – Ravennában született a X. század közepe táján. A remeteéletet választotta. Többfelé megfordult, hogy magányban éljen, és kis kolostorokat építsen. Kora szerzeteseinek hibái ellen küzdött, míg maga az erények gyakorlásával a tökéletességre törekedett. Megalapította a kamalduli remeterendet. 1027. június 19-én halt meg.

Akiket elüldöztek…

Huszár Imre Jeromos ferences szerzetes átélte az iskolák államosítását – Kevesen vannak, akik a hatvan év előtti eseményeknek felnőtt fejjel átélői, elszenvedői voltak. Közéjük tartozik a ma kilencvenhárom éves Huszár Imre Jeromos ferences szerzetes, történelem–földrajz szakos tanár, aki az államosítás idején prefektusként működött az esztergomi Szent Antal Kollégiumban, későbbi nevén Temesvári Pelbárt Gimnáziumban.

Vatikán/Róma

A Pápai Családtanács új elnöke – A Szentatya június 7-én Ennio Antonelli bíborost, Firenze eddigi érsekét nevezte ki a Család Pápai Tanácsa elnökévé. Antonelli bíboros 1936-ban az umbriai Todiban született, 1960-ban szentelték pappá, 1982-ben püspökké. A Fokoláre mozgalomhoz közel áll. 2001-ben lett Firenze érseke. A főpap az áprilisban, 72 éves korában elhunyt Alfonso Lopez Trujillo bíboros utóda lett a családtanács élén. (La Croix)

Katasztrófamedicina – békeidőben?

Kiút az egészségügy válságából – Minden egészségügyi szervezési alaptanfolyamon vagy menedzserképzőben az elsők között azt tanítják, hogy egy egészségpolitikai döntésben öt fő elvnek kell egyszerre érvényesülnie: hatásosság, hatékonyság, hozzáférhetőség, igazságosság, megvalósíthatóság.

Reménykedtünk…: Ahogyan a diák látta

A ciszterci rend budai Szent Imre Gimnáziuma élén Brisits Frigyes állt. Mestere a diákléleknek, az irodalomtörténetnek és a szónak. Azon a tanévzárón, 1948 júniusában mindnyájan tudtuk, hogy ősszel már államosított iskolába térünk vissza.

Hivatását nem vehették el tőle

Nagy Magdolna Filoména vincés nővér – A vincés nővérek hivatása a szegény- és beteggondozás, illetve a tanítás. Az államosításig tevékenykedtek óvodákban, iskolákban, a Vakok Intézetében, a MÁV-kórházban, tanító- és óvóképzőkben. Létezett egy lányok számára fenntartott ipariskola is. Itt tanított Nagy Magdolna Filoména nővér.

Az 1012. tanév végén

Szárnyaló eredmények – romló feltételek mellett – az egyházi iskolákban – Az 1012. tanévet zárja ezekben a napokban a magyar közoktatás. Az iskola intézménye hazánkban néhány évvel idősebb, mint maga az állam. Köszönhető ez a bencés szerzeteseknek, akik – Géza fejedelem hívására – 996-ban megalapították az első magyar iskolát, melyet rövid időn belül sok más követett.

„Ott már semmi sem a miénk…”

Államosítás Nyergesújfalun – Amikor 1948-ban államosították az 1915-ben alapított nyergesújfalui Don Bosco Szalézi Gimnáziumot, tíz-tizenkét szalézi szerzetes – pap és növendék – tanított, illetve nevelőként lakott a százhúsz–százhatvan bentlakó növendék mellett a kollégiumban.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.