Szalmakalap az oltár előtt

Az Egyetemi Katolikus Lelkészség tanévzáró Te Deuma pedig ilyen és még hasonló meglepetéseket tartogatott. Például a felajánlás elején az atyák – a diákok segítségével – feldíszítették az oltárt. Az egyetemisták két virágcsokorral, imádságoskönyvvel, valamint egy szalmakalappal és egy törölközővel járultak az oltár lépcsője elé. Pákozdi István egyetemi lelkész és a vele együtt miséző Matolcsi Kálmán, a Szent Kereszt plébánia lelkésze vette át a jelképesen útravalónak szánt tárgyakat. A két csokor virág az imakönyvvel együtt az oltárra került, és a szalmakalap, valamint az összehajtogatott törölköző – a gondtalan fürdőzéshez és napozáshoz – az oltár elé, a kápolna kövére. Mielőtt a fürdőfelszerelés előkerült, az egyetemisták lelki-szellemi elemózsiát is kaptak a nyári „túlélőcsomagjukba” Pákozdi István szerint: „Sokszor tűnik úgy, mint ha vert had lennénk, különösen az év végi vizsgaidőszak idején, de Urunk a kétségeink között is a helyes irányba terel bennünket.” Karl Leichner példáját említette, aki a második világháború poklában, a haláltáborban is párnája alatt tartotta az Eucharisztiát. A világégés utolsó évei alatt, 1944-ben szentelte pappá egy francia püspök, de mivel tüdőbaja akkor már nagyon előrehaladott állapotban volt, életében már csak egy szentmisét tudott bemutatni. II. János Pál pápa avatta őt boldoggá.

A Te Deumon a szentbeszéd rendhagyó, mert olyan, mintha párbeszédként zajlana. Egri László állandó diakónus folytatja Pákozdi atya gondolatmenetét egy másik megközelítésből. „Az Úr nélkül olyanok lennénk, mint a pásztor nélküli juhok, keresnék a legelőt vagy éppen a helyes utat haza. Mennyi megcsalatás, mennyi ámítás közepette élnek azok az embertársaink, akik az Ó- és Újszövetség tanítása nélkül kóborolnak! Urunk, nyisd föl szemüket és adj nekik érzékenységet, hogy befogadhassanak téged!” Az esemény alatt többször is elhangzik a mise alapgondolata és üzenete, ami egyébként nyári útravaló is: „Mi vagyunk az Isten népe, jó pásztorunk táplál minket.” Az elmúlt tanév legnagyobb ajándékai közé sorolhatjuk, hogy megélhettük újra és újra, hogy Isten népe vagyunk, ezért Urunk nem hagy el, hanem terel és táplál minket. Megtapasztalhattuk ezt, amikor a különböző szentségek felvételére (áldozásra, gyónásra, bérmálásra) készültünk, amikor lázasan kirándulásra vagy vizsgára, tanulásra gyűjtöttük erőnket. Az erőpróbákon keresztüljutva megtapasztalhatjuk, hogy Isten újra meg újra visszavezet bennünket a nyájhoz, és a továbbiakban is ennek a reménye kell hogy éltessen bennünket.

A mise vége az idejáró egyetemi közösségből Jutka és Laci számára különleges alkalom volt, hiszen a többiek előtt jegyességet fogadtak egymásnak, és ezt megpecsételve eljegyzési gyűrűt húztak egymás ujjára. Nem ez az egyetlen esemény, ami mutatja, hogy összeszokott csapatról van szó. Pákozdi atya egy emléklapot nyújtott át a huszonöt éves házassági évfordulós Egri Lászlónak és feleségének, Katinak. A díszes, bekeretezett lap egyenesen a Vatikánból jött ezüstlakodalmuk alkalmából. A jeles alkalmaknak azonban még ezzel sincs vége, Egri László diakónus és felesége megköszönték a Szentatya jókívánságait, és ők is felhasználják az alkalmat, hogy gratuláljanak Pákozdi Istvánnak, akit az idén harminc éve szenteltek pappá. Az atya felhívja a figyelmünket, hogy a szünidőben sem szabad elfelejteni a további közösségépítésnek olyan vissza nem térő lehetőségeit, mint a nyár végi egyetemi gólyatábor és az őszi Mátraverebély-Szentkútra tartó zarándoklat. Egri László állandó diakónus szerint három lépcsője van a kereszténnyé válásnak: Isten, Jézus és az egyház. Az egyház minden vonása, jellemzője már ott volt az apostolok harcában. Ahogy Megváltónk küldte őket, úgy küldi ma is az egyházát minden esendőségével, minden emberségével együtt. Pákozdi atya zárószavai bocsátják útjára az összeszokott egyetemi csapatot: „Jézus nemcsak jeleken keresztül, nemcsak jelek segítségével, hanem emberarcok által is vezet bennünket. A legesélytelenebbek, a legesendőbbek közül válogatja ki Isten a tizenkettőt, hogy felépítsék és megismertessék a világgal az ő egyházát. Mi vagyunk Isten népe, jó pásztorunk táplál minket. Ámen.”