Tűnődés a hétről: Korunk betegségei (I.)

Ezúttal arról a jelenségről ejtenék néhány szót, amellyel újabban egyre gyakrabban találkozunk, s amely szélsőséges esetekben sokkolja a közvéleményt, tanácstalanná és tétovává teszi a nevelés és a lélektan szakembereit. Igen, az ifjúság körében terjedő erőszakos megnyilvánulásokról van szó. Legutóbbi példája: két fiú agyonverte egyik volt barátjukat, majd testét – még élt! – vízbe dobták. Sévillia könyvében kísértetiesen hasonló esetekről olvashatunk. Csak néhányat sorolnék föl. 2002-ben egy gimnazista fiú tizenhét késszúrással megölte barátnőjét. 2006-ban egy szakmunkásképzőben egy diák megtámadta tanárát. Egy osztálytársa megörökítette a jelenetet, s körözte a filmet. Ugyanígy járt körbe Nizzában egy csoportos nemi erőszakról készített felvétel. Eluralkodott az erőszak. Botrányok az iskolákban, támadások, leszámolások az utcákon, elképesztő jelenetek a stadionokban. Pornókat vetítenek a mozikban, kaphatók videofilmeken, halálos végű „küzdelmeket" vetítenek a televízióban, s a kamera kedvtelve mutatja a patakzó vért. Ezeknek a jelenségeknek az egyik okára utalt Mannel Valls, az egyik francia település polgármestere: „Ma már semmi sem szent, sem a közjó, sem az emberek. Mintha az élet elvesztette volna minden szentségét. Manapság úgy rántanak elő egy bicskát vagy egy snitzert, ahogyan néhány évvel ezelőtt pofonra lendítették a kezüket. A kés a kar meghosszabbítása. Ez a fizikai, nemi és lelki erőszak, amely végső soron inkább az elmekórtan, s nem a büntetés-végrehajtás területére tartozik, mindig újabb és újabb határt hág át.”

Sévillia könyvének (a Kairosz Kiadó adta ki, Nyakas Tünde tolmácsolásában) alcíme közelebb visz a betegség okainak feltárásához: Hová vezet az anarchista liberalizmus? Mert a XIX. század liberalizmusának vajmi kevés köze van ahhoz az erőszakos képződményhez, amely a közéletre és az emberek életére telepedve ugyancsak liberalizmusnak nevezi magát, s egyik súlyos vétke, hogy életükből kilúgozza az erkölcsi igényt. Ha valaki veszi a fáradságot, s megvizsgálja, kik hullottak ki például a magyar irodalmi tananyagból, rögtön ráébredhet e megállapítás igazságára. Az olvasás, amely régen egy szebb és emberibb térfogatába vezetett az életnek, ma sokszor fárasztó rejtvényfejtés. De emlékezzünk csak az ellenkezésnek arra az acsargó kórusára, amely a hitoktatás iskolai bevezetését kísérte!

Egyre gyakrabban hallunk, látunk olyan „játékokat”, amelyeknek az a lényege, hogy egy gombot megnyomva megsemmisítjük az ellenfelet. Milyen ember lehet azokból, akik ilyen játékokon nőnek fel? Vagy azokból, akik társukkal videóra vetítik, amint minden előzmény nélkül ökölcsapást mérnek valakire? S milyen példaképre tekinthetnek? Netán trágárkodó liberális képviselőkre? És mindez csak következmény. Az okokért mélyebbre kell szállnunk, hogy valami képet nyerjünk a lehetséges gyógymódokról is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..